Eltelt a karácsony, az új év napja is beköszöntött, a meseerdőben már lehullott az első hó is, de a tündérek valahol fél úton elakadhattak, mert a szigetre egyikük sem érkezett meg tavasztündérhez. Biztosan a rendkívüli időjárás az oka, mert mi más is lehetne. Pedig itt a lakatlan szigeten olyan szép az idő, egész nap szikrázó napsütés van, a víz kellemesen meleg, a nap sugarai meleget ontanak.

Lassan itt a farsang, tavasztündérünk már kész is van a jelmezével, s arra vár, hogy jól megijessze vele társait, ha végre megérkeznek. Ha.....

Ha nem, akkor max. fejvesztve menekül haza a mesepatakhoz, mert egyedül nem jó még itt a meleg tengerparton sem:)

Szerző: mesepatak  2012.02.12. 17:34 5 komment

Egyszer volt,

hol nem volt, volt egyszer egy Meseerdő,

Mesepatak túlsó partján, Ki naponta mondott egy mesét.
Minden mesét meghallgattak kis tündérlények, víg koboldok meg manók,

kik évek óta szeretetben, nagy békességben éltek ott.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Meseerdő, Ki minden nap mesélt.

.

..............................

B

O

L

D

O

G

.

Ú

J

.

É

V

E

T

!

......

Erdő szélen patak szalad,
Hűs vizében forrás fakad.
Víztükrében napsugár jár,
Táncot lejt a fodrozódás.
.
Harangszóra víg koboldok,
Kis tündérlények meg manók,
Rétnek ölén összegyűlnek,
Kedvük tartja früstökölnek.
.
Kismadárnak füttyjelére
Leülnek egy kicsi székre.
Meseerdő nekik mesél,
Meghallgatják ma mit regél.
.
Minden nap van mesejáték,
Tánc is lesz ma ráadásként.
Mikor éjfélt üt az óra,
Akkor térnek nyugovóra.
.
Előtte még koccintanak,
Meseerdő fái alatt.
Isten veled Ó-esztendő!
Isten hozott Új-esztendő!

.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Meseerdő, Ki minden nap mesélt.

Szerző: mesepatak  2011.12.31. 22:08 6 komment

Minden meseerdő lakónak kívánok

Nagyon Boldog Új Évet!

Spring

Szerző: mesepatak  2011.12.31. 13:32 4 komment

Minden kedves erdőlakónak, akár itt van, akár elment már
nagyon Boldog, Békés Karácsonyi Ünnepeket!
Remélem ez a Mesepatak sokáig megmarad a magunk és mások örömére.

Szerző: mesepatak  2011.12.24. 05:58 4 komment

Nagyon igyekeztem, hátha ideértek Mikulásra...de sajnos hiába.

Katt a képre!

Szerző: mesepatak  2011.12.06. 22:06 5 komment

Kicsi erdõ közepén, lóg egy függõágy. Az erdõ sûrû, halvány fénynél többet sosem engedett át még oda sem a levél és bozótrengeteg. Pedig a tisztás a közelében hívogató fénypászmákkal csak arra vár, hogy a hintaágy tulajdonosa oda sétáljon, és felnézzen a fénybe. Hogy megmelengesse kicsiny lelkét azokban a sávnyi békességfoltocskákban. De a tisztás régóta üres. És senki más sem ment arra réges-rég óta. Nem engedik. A hintaágy tulajdonosa lenne az, aki miatt a környék régóta lakatlan? Ó nem! Õ is csak egy lakó, aki itt szorult, aki innen soha el nem mehet. Vagy talán ez a soha is csak egy olyan szó, amit elhitettek vele? Meglehet.

A hintaágy megmozdul. Libben, hintázik egyet, majd megjelenik két piszkafa lábacska. Aztán egy vékonyka kéz, és ... igen,egy kócos kis koronás fej. A kicsiny erdõ egyetlen lakója, nem akárki. Önmaga által kinevezett uralkodója egy olyan világnak, ami teljesen alattvaló mentes. Régebben még úgy gondolta, hogy ez jó. Így legalább nincs probléma. Nincs aki galibát okozna. Nincs baj, nincs semmi. Semmi. Csak õ,és a függõágy a végesincs erdõ kellõs közepén. És hogy ki zárta be ebbe az erdõbe? Már édes mindegy a számára. A sárga cirmokkal ékített mintájú, smaragdzöld levelû fácskák, és a vöröses szélû, dércsípte vadszõlõ között viszont szándékosan hagyott csak ennyi fényt. Szerinte ez is sok. Így is sok. Elég lenne annyi, hogy lásson a félhomályban. Talán annyi sem, mert a kis erdõcske minden szegletét már kívülrõl ismeri. Szerinte túl régóta van itt. Õ itt él amióta az eszét tudja. Nem is emlékszik másra. Hangokra igen, amik kívülrõl szólnak. Hívják, vagy éppen taszítják a zûrzavarral és a zajjal, amit magukkal hoznak. De ahelyett, hogy kíváncsivá válna, mik is keltik ezeket, hogy kik azok, akik szólnak néha õhozzá, olyan ritkán, inkább vissza bújik a függõágy rejtekébe, és nem mozdul. Nem megy a fényhez. Nem akar. ... Így telik el még sok év felette. És õ harminchárom évesen egy kedves szelíd kéz vezetésére, ... Kilépett a fénybe. ... Végre fellélegzett, ... és felsírt.

Szerző: mesepatak  2011.11.30. 12:16 Szólj hozzá!

Nagyon sötét volt a szinpadon.
A kis marionett lány már megszokta, mindig ez van amikor kialszanak a fények, és hazamennek nézõk.
Õ pedig ott marad egyedül.
Sose félt, nem tudta milyen érzés félni, félteni valamit.
Csak volt, boldogan várta a következõ fellépést.
De ma tötént valami, valami ami mássá tette az estét.
A nézõtérrõl egy kék szempár követte állandóan. Rajongás, elragadtattás volt azokban a szemekben.
Egy szõke tíz éves fiúcska volt.
A kis marionett lány még sosem érzett ilyet.
Apró, fából készült szive nagyott dobbant.
Amikor pedig elõadás után oda is ment hozzá a kisfiú és magához ölelte, csoda történt vele.
Életre kelt, arca kipirosodott, szemei csillogni kezdtek, és õ is meg akarta ölelni a kisfiút.
De nem tudta.
Nem engedte a fonál.
Nem mozdulhatott.
Így csak némán hagyta elmenni.
A szemeiben ott csillogtak a soha nem ismert könnyek.
Most pedig itt van, egyedül a sötétben, és csak arra az ölelésre tud gondolni,
és a fonalakra, amik megkötötték a kezét.

Csak az óra ketyegett, és a sötétség lassan derengésbe váltott, de a kis marionett bábu nem is érezte az idõt, mert még mindig a kék szempár ragyogta be képzeletét. A bábos, meglepõdve nézte, kedvenc bábuját, mert mintha megváltozott volna. Szeme csillogó mély barnaságában egész életét vélte látni, ahogy kezdõként csinosítgatta alakítgatta, hogy még légiesebb, és lágyabb legyen a kis bábu, amint lebegve táncol a színpadon. Most valahogy még lágyabb, és kecsesebb volt, és a mosoly az arcán is sokkal szebbé tette a kis bábut. Visszagondolt, hogy a kijáratnál a csillogó gyerekszemek elhitették vele, hogy Õ táncol a sötét vászon elõtt, és lénye beragyogja a teret, és Õ idézte elõ a gyerekek szemében a csillogást, és örömöt. - Csend van megint, az óra egykedvûen járja megszokott útját a számlapon, de a kis marionett bábu arcán két hatalmas csillámló könnycsepp jelzi, hogy ma nem volt meg az öröme, amire várt. A kék szempár, mely oly sóvárgással, és szeretettel követte minden mozdulatát, nem jött el. Pedig a tánc csodálatos volt, keringett, lebegett, a bábos megdöbbenve nézte, hogy kelt életre a kis fabábu, hogy megmutassa szeretetét és örömét. A bábos korán érkezett, és felszaladt a terembe, hogy ellenõrizze, a szalagokat. Döbbenten látta, hogy megrepedt kis bábja szomorúan lógott a helyén, szemeiben a könny csillogott, de megfakultan, és tompán néztek a világba. A fények kialudtak, a zene elhallgatott, csend borult a színpadra, vége az elõadásnak.

Közlemény! A mai napon, a bábszínház igazgatósága közli, hogy a szélsőséges időjárás, és bábok sérülése miatt a mai kis balerina előadás elmarad a jegyek visszaválthatók, vagy más előadásra cserélhetők....... Minden zöld volt a falak az ajtó, még az ablak keret is, de volt olyan ablak is ami zöldre volt festve. A kocsi kereke nyikorgott, ahogy befordult vele a zöld ruhás ember, a kisfiú bágyadtan nézte ahogy közeledtek a nagy lámpás terem felé, és távolból, még az álom ködén át hallotta a mama hangját, hogy veled vagyunk, és ne félj, semmi baj nem lesz, megvárunk........ Fehér falak, és a párna kórházi illata csapta meg az orrát, ahogy felébredt, de érezte, hogy az orrán nem kap levegőt, mert valamivel teletömték. Álmosan nyitotta ki a szemét, és megnyugodva vette tudomásul, hogy mama minden mozdulatát figyeli. Elmosolyodott, halványan, még érezhető volt az altató hatása, de félálomban még megkérdezte a mamát. De ugye, ha meggyógyultam elmegyünk megint, hogy láthassam azt a gyönyörű babát, és.... elaludt. Mama megsimogatta szőke göndör haját, és halkan a fülébe súgta - Biztosan elmegyünk.

A friss faforgács illata lengte be a műhelyt, ahol Dzsepetto mester hasonmása, ült egy fa széken, és komoran, és szomorúan méregette a kis marionett lányt, aki bánatos szemével, és megrepedt kis testtel feküdt az asztalon. Sokszor a kezébe vette már, nézegette, forgatta, simogatta, és érthetetlen szavakat mormogott a bajsza alatt. Minden alkalommal megakadt a szeme a bábu bánatos mélybarna szemén, a két könnycsepp, ami mintha nem festés lett volna. A mamára emlékeztet, gondolta magában, és sóhajtott egy nagyot. Mamának sok évvel ezelőtt ilyen bánatos volt, mikor vacsorával várta őt, haza, és a már teljesen kész leves, leborult az asztalról, hatalmas rendetlenséget hagyva maga után. Kapkodva rakhatott rendet, és biztos nagyon zokogott, mert mikor hazaért, a szoba közepén ült egy kis sámlin, és nagyon fáradtnak látszott. Az idő azonban eltelt, és mama egy hajnalon lehunyta végleg a szemét, és egyedül hagyta őt. Megint a kezébe vette, és egyre biztosabb lett benne, hogy szépen ki lehet javítani kis testet, és szebb lehet mint amikor megcsinálta, mert a kis marionett, eredetileg mamának készült, egy karácsony előtt. Tulipán, mert így nevezte el, nem lett a mamáé sohasem. Mikor teljesen kész lett vele, annyira büszke volt rá, hogy kirakta a kirakatba, had csodálják meg a járókelők. A bábos lány, aki betért hozzá aznap, már ismerős volt neki. A lány teljesen elérzékenyült tulipán szépségén, és kecsességén, és mindenáron meg akarta venni, a színház számára. Elmesélte, hogy pont kapóra jönne, mert a színház épp most akar egy új darabot felvenni a műsorra, ahol tulipán sztár szerepet kaphatna. Telefonált is azonnal a színházba, és amikor lefestette a kis marionett szépségét, szabad kezet kapott a vásárlásra. Milyen régen is láttalak kedveském simogatta meg a kis repedt testet, de már mosolygott azon, hogy megint a régi szépségét adja vissza a kis marionett lánynak. Komolyan munkához látott, és repültek a fehér forgácsok és a finom fapor a műhelyben, akár a hó kint az utcán.....

Anya hosszan nézte alvó fiát, és örült, hogy semmi probléma nem volt a műtét során. Nem félt, az orr polip műtét mindennapos egyszerű beavatkozás, de az orvosok nagyon sokat beszéltek vele, hogy milyen problémák adódhatnak, ha nem végzik el a műtétet. Bejött a nővér, és megnyugtatta, hogy a gyerek, most legalább fél napot aludni fog, nyugodtan intézze a dolgait, és biztos, hogy amikor felébred a gyerek már ott ülhet az ágy mellett. Felállt, és elindult intézni a fontos dolgokat. Elsőnek a gyerek kérése jutott eszébe, és útba ejtette a bábszínházat, hogy jegyet vegyen a kis balett táncos című darabra, amiben a kis marionett lány volt a főszereplő. Döbbenten látta, hogy levették a műsorról a darabot. Olvasta a közleményt és céltalanul ténfergett a színház előtt, amikor egy ismerős idősebb hölgy lépett ki a hátsó ajtón. A marionett lányt mozgató művész, meglepődött, hogy megszólították. Melyik báb ment tönkre, kérdezte az ismeretlen nő tőle. Sajnos az én kis marionett babám teste megrepedt vallotta be, és megijedt, ahogy az ismeretlen nő arca eltorzult a hír hallatán. Az ismeretlen arc annyi kétségbeesést tükrözött, hogy visszakérdezett. Mért ijedt így meg, csak egy báb, bár nekem nagyon sokat jelent. Anya elgondolkodott, majd egy meglepő ajánlatott tett a bábosnak. Igyunk egy kávét, és elmesélem, ha nem siet.

A bábművész, benyitott az ajtón, megcsapta az ismerős illat. A por már elült, tisztaság volt mindenütt, de érezte, hogy itt nemrég még faforgács volt mindenfelé. Kicsit bátortalanul szólította meg a mestert, mert amikor behozta a babát, akkor nagyon szigorúan nézett rá, és ugyan kedvesen beszélgetett vele, de hangján érezhető volt a vád, hogy tönkre tette, megölte, ahogy az öreg mondta a kedves alkotását. Kicsit meg is bántódott, mert senki nem viselte úgy gondját a kis tulipánnak, mint ő. Hirtelen megrohanták az emlékek. Itt kezdődött minden, azon a téli napon, karácsony előtt, amikor meglátta a marionett lánykát a kirakatban, örömmel szinte szaladt haza, és a nála lévő forgató könyvet elővéve elkezdett próbálni tulipánnal. Hosszú gyötrelmes órák napok teltek azzal, hogy megismerték egymást, a mozdulatok sokaságát keresve és kifejezéseket megformálva teltek a hónapok. Lement a bemutató, hatalmas sikerrel, de még mindig hazavitte tulipánt, és kereste a mozdulatait. Félig meddig a családját is a kis marionett lánynak köszönheti, mert így ismerte meg férjét, aki a házban lakott, pont mellette, és hát kicsit vékonyak a falak. Sokat „vitatkoztak” is tulipánnal, és még többet kopogtak, aminek nem igazán örültek a szomszédok. Tulipán végig jelen volt az életében, ott volt, amikor férje elhagyta, ott volt, amikor szülei elmentek, és ott volt, ahogy elszálltak felette az évek csendesen dolgosan. Elválaszthatatlanok lettek, ezért érezte meg a változást, amikor az a kisfiú megölelte, és most már értette a lebegést a csillogást, amit felfedezett a babáján, a másnapi próbán. Szorongva gondolt arra, hogy meg kell valami olyat beszélnie a mesterrel, amit ő maga se akart elhinni, de minden arra utalt, hogy megtörtént valami csoda, és hogy részesei, ami mellett nem akar elmenni szótlanul, vagy úgy, hogy nem próbált meg cselekedni….

Díszbe öltözött a színház mindenki izgatottan várta a díszelőadást, most hogy a kis balett táncos újra régi szépségét visszanyerte, a sok századszor műsorra tűzték a darabot. A bábosok, már napok óta lázban égve próbálták a darabot szünetekben cinkosan mosolyogtak egymásra, mintha most valami igazán különlegeset, nagyon meglepőt alkotnának, pedig mindenki már becsukott szemmel végigcsinálta volna a feladatát, de mégis….

A kisfiú meggyógyult, és már naponta kérdezgette a mamát, hogy már ma van? Már az a nap? És mama válaszolt, hogy igen. Hatalmas izgalom fogta el, szinte percenként kérdezgette, hogy megyünk, nem késünk el, biztosan hogy nem marad el?....
A mester mikor visszaadta a kész marionett lányt a színháznak sokáig morfondírozott, hogy ilyet még nem látott sok báb került ki a keze alól, de tulipán, valahogy más volt. Teste szebb lett még karcsúbb, még kecsesebb, és csak az avatott szem látta azt az icipici kis heget, ami a javításból megmaradt. Mindent kijavított a kis babán, csak a könnyes barna szempárt nem változtatta meg. Mikor a bábművész érte ment csak egymásra néztek, és fejbólintással tudatták egymással, hogy ennek így kell lennie…..
Sötétbe borult a nézőtér. A halk izgatott mozgolódás is elült, halvány fény derengett a színpadon, és a kulisszák mögött felragyogott egy barna szempár. Itt van, eljött, mégis csak nem felejtett el gondolta magában, és megint kivirult még jobban, mint annak előtte a bábművész csak ránézett, és nem szólt semmit. Az előadás fantasztikusan sikerült, a közönség tombolva éljenezte a színészeket hatalmas siker volt. A kék szempár minden rezzenését követte a kis marionett babának vele nevetett sírt, és örült, ahogy a darab végén mégis megoldódtak a bonyodalmak. Hírtelen sötét lett a színpadon egy magányos marionett figura állt középpen és a kezével a kisfiú felé integetett hívogatóan. A mama odahajolt, és csak annyit mondott, hogy szaladj téged hív, nem látod? A kisfiú, félénken odament a színpad széléhet, és kinyújtotta mindkét kezét a baba felé, ami odaszaladt hozzá és átölelte a nyakát. A szalagok nem akadályozták, mintha varázsütésre eltűntek volna, a kisfiú boldogan megfordult és nagy tapsvihar tört ki a teremben…..
Sok év telt el azóta, hogy az a csodás nap megtörtént. Most itt ülök szobámban az íróasztal mellett, fotelem karfáján ül érdeklődően tulipán, és hallgatja ahogy kopognak az ujjaim a gép billentyűzetén. Sok minden történt azóta tulipánnal és velem, de az már egy másik történet. /neduddgi/

Ps: Úgy gondoltam, hogy ennek a mesének nem a kommentben van a helye.....

Szerző: mesepatak  2011.11.30. 06:27 5 komment


.
... A nagy hajó békében a széllel,
Rásegítve a gőz erejével,
Délcegen dagadó vitorlával,
Déli tenger hűs vizében szárnyal.

Tenger tükrén napsugár míg játszik,
Szigetcsoport közeledni látszik.
Delfincsapat keringőzve táncol,
Míg csikóhal mesélget a tájról.

A közeli szigetekről gyorsan,
Elmondja a mondókáját sorban.
A Boldogság az odaát, túl van,
Ráktérítő választ csak el onnan.

Kormányos a kormánykerekénél,
Kiköt az Irigység szigeténél.
Muníciót vételeznek bátran,
Nem törődve irigyek hadával.
Búbánatnak szigeténél kérem,
Vidám szívvel elhajóznak szépen.
Mennek tovább bimbózó örömmel,
Elköszönnek a bútól közönnyel.

Temetett álmok emlékeképen,
Griffmadarak húznak át az égen.
Amott gyermekek zsivaja hallik,
Emitt Barátság szigete látszik.

Bár mindenki megállásra gondolt,
A kapitány szava szent, mást mondott;
Nem minden arany az, ami fénylik,
Lehet az csillogó sárgaréz is.

Hajózzunk az áhított szigetre,
Hol ránk vár az elveszett tündérke.
Ajándékot mit is tudnánk vinni?
Szép szót?! - Azt nem nehéz viszonozni!
Szerző: mesepatak  2011.11.25. 21:51 4 komment

- Gyere lovacskám ide az ölembe, mesélek neked.
Hosszú út van előttünk, bár a kapitány nem mond semmit, csak mosolyog, de én összeismerkedtem egy tengeri csikóval és ő elárulta, hogy bizony nehéz és kalandos az út oda.
Ő már járt azon szigeten, és képzeld ismeri azt a tündért akiért megyünk.
Kedves kis teremtésnek írta le, de nem akart ott maradni, hívta vissza az óceán.
Szóval ő mesélte, hogy nem volt egyszerű átjutni az akadályokon.
Bizony, bizony több is van.

Először is az irígység szigete.
Ne nevess, így hívják. tt mindenki gyanakvó, és irígy a másikra.
Egy csöpp örömért ölni tudnának. Vagyis inkább azért, hogy a másiknak se legyen jobb mint neki.
Mesélte a kiscsikó, hogy feljelentik egymást, hangosan kiabálnak, veszekednek és egy csöpp megbánás, szeret nincs a szívükben.
A szigeten kikötő hajókat ellepik és megfertőzik az óvatlan utasokat.
Nagyon kell vigyáznunk, nehogy minket is befröcsköljenek gyülöletük mérgével.
Fel kell magunkat vértezni önbizalommal, és hittel.

Aztán ha ezen sikeresen túl jutottunk, akkor ott a búbánat szigete.
Ahj, be szomorú a neve.
Itt az emberek mindig sírós arccal járnak. Nincs nevetés, az ég is mindig felhős.
Talán sosincs nap. Látod a kis csikóhal nem tudta megmondani valóban nincs-e.
Amikor erre járt nem volt. Nem virágoznak a fák, nem nyílnak virágok a kertekben.
H a kikötünk, vigyáznunk kell, nehogy szívünkre telepedjen a búbánat, mert az bizony csak nagyon sokára múlik el.
Ezért én el is határoztam, hogy kis üvegben napfényt, kacagást, és virágot viszek magammal ha kikötünk.
Ha érzem hogy elnehezül a szívem, csak kinyitom, beleszippantok, és hagyom hogy szétáradjon újra bennem az életöröm.

Igen, még van sziget, ahol bizony mindig ki kell kötnünk, vizet és élelmet felvenni.

A közöny szigetén is élnek emberek. Meglepően sokan.
Semmi más nem érdekli őket önmagukon kívül. Sem a fájdalmad, sem az örömöd nem vált ki belőlük semmiféle reakciót.
Mintha levegőből lennél. Az emberek csak élnek egymás mellett, de nem egymásért.
Ha itt kikötünk, akkor jól össze kell kapaszkodnunk, nehogy elsodorjanak minket, hogy aztán soha többé ne találjunk egymásra.

Aztán ott van az eltemetett emlékek szigete.
Na ez egy fura sziget az mondja a csikóhal.
Élnek itt is emberek, bár ki tudja mi tartja őket életben.
Talán a múltban kutakodás.
Mert egyebet nem tersznek, csak keresnek kutatnak régen volt dolgaik után.
Szépet csúnyát bányásznak elő.
Mindegy, csak találjanak valamit amit aztán boldogan visznek haza, kifényesítik és ülnek előtte naphosszat merengve, míg meg nem unják, és akkor elindulnak ujabb emlékeket felkutatni.
Én itt le sem megyek a hajóról. Nem akarok elmúlt dolgokat keresni, az enyémek maradjanak csak itt a szigeten.

Ó, ne légy türelmetlen, már csak két sziget van, de azok könyebbek.

A gyermekek szigete valami varázslatos hely, legalább is azt mondja a csikóhal.
Csupa-csupa gyerek él itt békében, nevetésben. Mindig süt a nap, és olyan jó illatú a levegő, hogy nem is akarsz elmenni innen.
Sajnos itt csak gyerekek élhetnek, így minden felnőtt ki van tiltva.
Meghatározott útvonalon mehetsz, nem engednek letévedni róla.
Megmutatnak mindent, és megengedik, hogy elücsörögj egy-egy padon, vagy csak úgy bámészkodj, nézve miként élik az életüket ilyen remekül, felnőtt irányítása nélkül, és arról már nem ők tehetnek, hogy közben úgy, de úgy sajog a szived.
Nem tudom, honnan tud ilyesmit is a csikóhal, de valahogy elhiszem neki, hogy ott járt.

Az utolsó hely ahol ki kell kötnie a hajónak a barátság szigete.
Olyan szép neve van, mégis azt mondja a csikóhal, ez a leginkább embert próbáló hely.
Nem hiszem el, amit mesél, hogy itt az emberek barátok, aztán már nem azok és élnek egymás mellett haraggal a szívükben.
Aztán valami megváltozik és megint barátok, de ez a barátság már nem olyan, óvatos, hitetlen.
Szóval a sziget két részre oszlik, egyik felében a barátok laknak a másik felébe költöznek azok akik már látni sem akarják egymást.
Néha szomorú helyzetet teremt ez, hiszen kénytelenek egy helyen élni, dolgozni.
Biztosan van olyan is amikor rájönnek, butaság volt összeveszni, de erről nem mesélt a csikóhal.
Talán nem volt ott olyan sokáig, talán neki is maradt ott barátja.
Ha elhagyjuk a hajót, jó szorosan fogjuk meg egymás kezét, nem szeretnék senkit a szigeten hagyni.....

Innen pedig már egyenes út vezet az elveszett tündérke szigetére.
Ott már várnak ránk, és tudom, hogy nagyon--nagyon fogunk örülni hogy emgint megtaláltuk egymást.

Szerző: mesepatak  2011.11.23. 16:54 4 komment

.

Azon az éjjelen a várakozó csendben valami mágikus zenét hozott a szél...a kis tündér , aki igaz, hogy magányos volt, most már tudta, hamarosan rátalálnak.

Szerző: mesepatak  2011.11.17. 20:32 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása