Egyszer volt hol nem volt, volt egy Mese erdő.
Ebben az erdőben egy csodaszép tisztás, amin keresztül folyt egy jéghideg vizű, kristálytiszta patak.
Itt élt békében, néhány tündér, és kobold.
Jól megvoltak, meséltek egymásnak, szerettek együtt lenni. Sokat beszélgettek, és nevettek.
Míg egy nap a gonosz Varázsló - aki szintén az erdőben élt - elunta az állandó nevetést, zavarta a vidámságuk, jókedvük, barátságuk.
Ezért fogta magát és felejtő port szórt a tisztáson alvókra, majd rájuk fújt.
Szanaszét szóródtak, ismeretlen helyre.
Azért valamit nem jól csinálhatott, mert bár messzire kerültek egymástól, álmukban vissza-vissza tért az erdő, a jókedv, a nevetés emléke.
De nem tudták, hogy valóban így volt-e, vagy csak képzelték az egészet.
Én sem tudom, néha nappal is eszembe jut, és egyre inkább szeretnék a végére járni.
Nem régen kaptam egy üzenetet. Vár rám egy hajó, egy messzi kikötőben, nem csak rám, mindannyiunkra, amire együtt kell felszállnunk, hogy megkeressük azt a tündért aki választ ad minden kérdésünkre.
Egy szigeten él, de a hajót ő küldte értünk.
Remélem van benne GPS.
Én útra kész vagyok, találkozzunk a kikötőben, minél előbb.

Szerző: mesepatak  2011.10.17. 20:30 6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesepatakocskatortous.blog.hu/api/trackback/id/tr546026628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.10.18. 06:52:07

Jó lesz ez, jó lesz:) Spring

szederke 2011.10.18. 13:44:29

én most annyira negatív vagyok,csak elcseszném amesét,hagyjatok engem a végére....

skyppy 2011.10.18. 15:58:15

szederke?....mesét nem lehet elcseszni.....:-)))..legfeljebb több lesz benne a bonyodalom....-)) de tudjuk, minden jó, ha a vége jó:-)))

Spring 2011.10.18. 16:07:29

Pontosan....lehet negatív is, és nem kell hosszú, csak magvas:) Spring

szederke 2011.10.19. 22:38:16

de tudjátok hogy képes vagyok elbánni a végén a szereplőkkel;)kinyírom a hepiendet:p

skyppy 2011.10.20. 04:14:33

ugyan....:-)))))................mindig van egy kiskapu....még a Dallasban is volt.........:-))))
süti beállítások módosítása