Nagyon sötét volt a szinpadon.
A kis marionett lány már megszokta, mindig ez van amikor kialszanak a fények, és hazamennek nézõk.
Õ pedig ott marad egyedül.
Sose félt, nem tudta milyen érzés félni, félteni valamit.
Csak volt, boldogan várta a következõ fellépést.
De ma tötént valami, valami ami mássá tette az estét.
A nézõtérrõl egy kék szempár követte állandóan. Rajongás, elragadtattás volt azokban a szemekben.
Egy szõke tíz éves fiúcska volt.
A kis marionett lány még sosem érzett ilyet.
Apró, fából készült szive nagyott dobbant.
Amikor pedig elõadás után oda is ment hozzá a kisfiú és magához ölelte, csoda történt vele.
Életre kelt, arca kipirosodott, szemei csillogni kezdtek, és õ is meg akarta ölelni a kisfiút.
De nem tudta.
Nem engedte a fonál.
Nem mozdulhatott.
Így csak némán hagyta elmenni.
A szemeiben ott csillogtak a soha nem ismert könnyek.
Most pedig itt van, egyedül a sötétben, és csak arra az ölelésre tud gondolni,
és a fonalakra, amik megkötötték a kezét.

Csak az óra ketyegett, és a sötétség lassan derengésbe váltott, de a kis marionett bábu nem is érezte az idõt, mert még mindig a kék szempár ragyogta be képzeletét. A bábos, meglepõdve nézte, kedvenc bábuját, mert mintha megváltozott volna. Szeme csillogó mély barnaságában egész életét vélte látni, ahogy kezdõként csinosítgatta alakítgatta, hogy még légiesebb, és lágyabb legyen a kis bábu, amint lebegve táncol a színpadon. Most valahogy még lágyabb, és kecsesebb volt, és a mosoly az arcán is sokkal szebbé tette a kis bábut. Visszagondolt, hogy a kijáratnál a csillogó gyerekszemek elhitették vele, hogy Õ táncol a sötét vászon elõtt, és lénye beragyogja a teret, és Õ idézte elõ a gyerekek szemében a csillogást, és örömöt. - Csend van megint, az óra egykedvûen járja megszokott útját a számlapon, de a kis marionett bábu arcán két hatalmas csillámló könnycsepp jelzi, hogy ma nem volt meg az öröme, amire várt. A kék szempár, mely oly sóvárgással, és szeretettel követte minden mozdulatát, nem jött el. Pedig a tánc csodálatos volt, keringett, lebegett, a bábos megdöbbenve nézte, hogy kelt életre a kis fabábu, hogy megmutassa szeretetét és örömét. A bábos korán érkezett, és felszaladt a terembe, hogy ellenõrizze, a szalagokat. Döbbenten látta, hogy megrepedt kis bábja szomorúan lógott a helyén, szemeiben a könny csillogott, de megfakultan, és tompán néztek a világba. A fények kialudtak, a zene elhallgatott, csend borult a színpadra, vége az elõadásnak.

Közlemény! A mai napon, a bábszínház igazgatósága közli, hogy a szélsőséges időjárás, és bábok sérülése miatt a mai kis balerina előadás elmarad a jegyek visszaválthatók, vagy más előadásra cserélhetők....... Minden zöld volt a falak az ajtó, még az ablak keret is, de volt olyan ablak is ami zöldre volt festve. A kocsi kereke nyikorgott, ahogy befordult vele a zöld ruhás ember, a kisfiú bágyadtan nézte ahogy közeledtek a nagy lámpás terem felé, és távolból, még az álom ködén át hallotta a mama hangját, hogy veled vagyunk, és ne félj, semmi baj nem lesz, megvárunk........ Fehér falak, és a párna kórházi illata csapta meg az orrát, ahogy felébredt, de érezte, hogy az orrán nem kap levegőt, mert valamivel teletömték. Álmosan nyitotta ki a szemét, és megnyugodva vette tudomásul, hogy mama minden mozdulatát figyeli. Elmosolyodott, halványan, még érezhető volt az altató hatása, de félálomban még megkérdezte a mamát. De ugye, ha meggyógyultam elmegyünk megint, hogy láthassam azt a gyönyörű babát, és.... elaludt. Mama megsimogatta szőke göndör haját, és halkan a fülébe súgta - Biztosan elmegyünk.

A friss faforgács illata lengte be a műhelyt, ahol Dzsepetto mester hasonmása, ült egy fa széken, és komoran, és szomorúan méregette a kis marionett lányt, aki bánatos szemével, és megrepedt kis testtel feküdt az asztalon. Sokszor a kezébe vette már, nézegette, forgatta, simogatta, és érthetetlen szavakat mormogott a bajsza alatt. Minden alkalommal megakadt a szeme a bábu bánatos mélybarna szemén, a két könnycsepp, ami mintha nem festés lett volna. A mamára emlékeztet, gondolta magában, és sóhajtott egy nagyot. Mamának sok évvel ezelőtt ilyen bánatos volt, mikor vacsorával várta őt, haza, és a már teljesen kész leves, leborult az asztalról, hatalmas rendetlenséget hagyva maga után. Kapkodva rakhatott rendet, és biztos nagyon zokogott, mert mikor hazaért, a szoba közepén ült egy kis sámlin, és nagyon fáradtnak látszott. Az idő azonban eltelt, és mama egy hajnalon lehunyta végleg a szemét, és egyedül hagyta őt. Megint a kezébe vette, és egyre biztosabb lett benne, hogy szépen ki lehet javítani kis testet, és szebb lehet mint amikor megcsinálta, mert a kis marionett, eredetileg mamának készült, egy karácsony előtt. Tulipán, mert így nevezte el, nem lett a mamáé sohasem. Mikor teljesen kész lett vele, annyira büszke volt rá, hogy kirakta a kirakatba, had csodálják meg a járókelők. A bábos lány, aki betért hozzá aznap, már ismerős volt neki. A lány teljesen elérzékenyült tulipán szépségén, és kecsességén, és mindenáron meg akarta venni, a színház számára. Elmesélte, hogy pont kapóra jönne, mert a színház épp most akar egy új darabot felvenni a műsorra, ahol tulipán sztár szerepet kaphatna. Telefonált is azonnal a színházba, és amikor lefestette a kis marionett szépségét, szabad kezet kapott a vásárlásra. Milyen régen is láttalak kedveském simogatta meg a kis repedt testet, de már mosolygott azon, hogy megint a régi szépségét adja vissza a kis marionett lánynak. Komolyan munkához látott, és repültek a fehér forgácsok és a finom fapor a műhelyben, akár a hó kint az utcán.....

Anya hosszan nézte alvó fiát, és örült, hogy semmi probléma nem volt a műtét során. Nem félt, az orr polip műtét mindennapos egyszerű beavatkozás, de az orvosok nagyon sokat beszéltek vele, hogy milyen problémák adódhatnak, ha nem végzik el a műtétet. Bejött a nővér, és megnyugtatta, hogy a gyerek, most legalább fél napot aludni fog, nyugodtan intézze a dolgait, és biztos, hogy amikor felébred a gyerek már ott ülhet az ágy mellett. Felállt, és elindult intézni a fontos dolgokat. Elsőnek a gyerek kérése jutott eszébe, és útba ejtette a bábszínházat, hogy jegyet vegyen a kis balett táncos című darabra, amiben a kis marionett lány volt a főszereplő. Döbbenten látta, hogy levették a műsorról a darabot. Olvasta a közleményt és céltalanul ténfergett a színház előtt, amikor egy ismerős idősebb hölgy lépett ki a hátsó ajtón. A marionett lányt mozgató művész, meglepődött, hogy megszólították. Melyik báb ment tönkre, kérdezte az ismeretlen nő tőle. Sajnos az én kis marionett babám teste megrepedt vallotta be, és megijedt, ahogy az ismeretlen nő arca eltorzult a hír hallatán. Az ismeretlen arc annyi kétségbeesést tükrözött, hogy visszakérdezett. Mért ijedt így meg, csak egy báb, bár nekem nagyon sokat jelent. Anya elgondolkodott, majd egy meglepő ajánlatott tett a bábosnak. Igyunk egy kávét, és elmesélem, ha nem siet.

A bábművész, benyitott az ajtón, megcsapta az ismerős illat. A por már elült, tisztaság volt mindenütt, de érezte, hogy itt nemrég még faforgács volt mindenfelé. Kicsit bátortalanul szólította meg a mestert, mert amikor behozta a babát, akkor nagyon szigorúan nézett rá, és ugyan kedvesen beszélgetett vele, de hangján érezhető volt a vád, hogy tönkre tette, megölte, ahogy az öreg mondta a kedves alkotását. Kicsit meg is bántódott, mert senki nem viselte úgy gondját a kis tulipánnak, mint ő. Hirtelen megrohanták az emlékek. Itt kezdődött minden, azon a téli napon, karácsony előtt, amikor meglátta a marionett lánykát a kirakatban, örömmel szinte szaladt haza, és a nála lévő forgató könyvet elővéve elkezdett próbálni tulipánnal. Hosszú gyötrelmes órák napok teltek azzal, hogy megismerték egymást, a mozdulatok sokaságát keresve és kifejezéseket megformálva teltek a hónapok. Lement a bemutató, hatalmas sikerrel, de még mindig hazavitte tulipánt, és kereste a mozdulatait. Félig meddig a családját is a kis marionett lánynak köszönheti, mert így ismerte meg férjét, aki a házban lakott, pont mellette, és hát kicsit vékonyak a falak. Sokat „vitatkoztak” is tulipánnal, és még többet kopogtak, aminek nem igazán örültek a szomszédok. Tulipán végig jelen volt az életében, ott volt, amikor férje elhagyta, ott volt, amikor szülei elmentek, és ott volt, ahogy elszálltak felette az évek csendesen dolgosan. Elválaszthatatlanok lettek, ezért érezte meg a változást, amikor az a kisfiú megölelte, és most már értette a lebegést a csillogást, amit felfedezett a babáján, a másnapi próbán. Szorongva gondolt arra, hogy meg kell valami olyat beszélnie a mesterrel, amit ő maga se akart elhinni, de minden arra utalt, hogy megtörtént valami csoda, és hogy részesei, ami mellett nem akar elmenni szótlanul, vagy úgy, hogy nem próbált meg cselekedni….

Díszbe öltözött a színház mindenki izgatottan várta a díszelőadást, most hogy a kis balett táncos újra régi szépségét visszanyerte, a sok századszor műsorra tűzték a darabot. A bábosok, már napok óta lázban égve próbálták a darabot szünetekben cinkosan mosolyogtak egymásra, mintha most valami igazán különlegeset, nagyon meglepőt alkotnának, pedig mindenki már becsukott szemmel végigcsinálta volna a feladatát, de mégis….

A kisfiú meggyógyult, és már naponta kérdezgette a mamát, hogy már ma van? Már az a nap? És mama válaszolt, hogy igen. Hatalmas izgalom fogta el, szinte percenként kérdezgette, hogy megyünk, nem késünk el, biztosan hogy nem marad el?....
A mester mikor visszaadta a kész marionett lányt a színháznak sokáig morfondírozott, hogy ilyet még nem látott sok báb került ki a keze alól, de tulipán, valahogy más volt. Teste szebb lett még karcsúbb, még kecsesebb, és csak az avatott szem látta azt az icipici kis heget, ami a javításból megmaradt. Mindent kijavított a kis babán, csak a könnyes barna szempárt nem változtatta meg. Mikor a bábművész érte ment csak egymásra néztek, és fejbólintással tudatták egymással, hogy ennek így kell lennie…..
Sötétbe borult a nézőtér. A halk izgatott mozgolódás is elült, halvány fény derengett a színpadon, és a kulisszák mögött felragyogott egy barna szempár. Itt van, eljött, mégis csak nem felejtett el gondolta magában, és megint kivirult még jobban, mint annak előtte a bábművész csak ránézett, és nem szólt semmit. Az előadás fantasztikusan sikerült, a közönség tombolva éljenezte a színészeket hatalmas siker volt. A kék szempár minden rezzenését követte a kis marionett babának vele nevetett sírt, és örült, ahogy a darab végén mégis megoldódtak a bonyodalmak. Hírtelen sötét lett a színpadon egy magányos marionett figura állt középpen és a kezével a kisfiú felé integetett hívogatóan. A mama odahajolt, és csak annyit mondott, hogy szaladj téged hív, nem látod? A kisfiú, félénken odament a színpad széléhet, és kinyújtotta mindkét kezét a baba felé, ami odaszaladt hozzá és átölelte a nyakát. A szalagok nem akadályozták, mintha varázsütésre eltűntek volna, a kisfiú boldogan megfordult és nagy tapsvihar tört ki a teremben…..
Sok év telt el azóta, hogy az a csodás nap megtörtént. Most itt ülök szobámban az íróasztal mellett, fotelem karfáján ül érdeklődően tulipán, és hallgatja ahogy kopognak az ujjaim a gép billentyűzetén. Sok minden történt azóta tulipánnal és velem, de az már egy másik történet. /neduddgi/

Ps: Úgy gondoltam, hogy ennek a mesének nem a kommentben van a helye.....