2009.09.08.

Mert ilyen vagyok mint anya, féltő,aggódó,szerető.Nem tehetek róla, és ezen semmilyen trend nem tud változtatni.Nem fog soha elmúlni, mert ez nem úgy működik,hogyha a gyerek 20 éves,akkor már felnőtt,gondoskodjon magáról.
Még ma is jól emlékszem arra a pillanatra amikor már többé nem ébredtem fel semmiféle éjszakai neszükre.
Amióta csak megszülettek, velem volt ez a képesség, mintha a tudatom soha nem pihent volna. Mindig készen állt arra,hogy segísek. Még álmoman is vigyáztam rájuk.
Igen, 2000 decemberében történt.Karácsony és szilveszter között. Egy nap úgy ébredtem, hogy nem keltem fel semmire éjjel. Meglepő, mitöbb fájdalmas érzés volt.Mintha így adta volna tudtomra az élet: -hééé,felnőttek a gyerekeid,nincs rád szükség, kezdj valami másba!
De nem tudok valami másba kezdeni, még nem.18 éven keresztül ezt csináltam, nem megy a váltás egyik napról a másikra.A leválás fokozatos, nem, nem fog 18 évig tartani, de még van belőle.
A féltés, az aggodalom örökké megmarad,de már csak a háttérből,már nem én döntök, én csak tanácsot adhatok.
Nem élem meg kudarcként,ha nem teszi azt amit én mondok, igaz, nehéz elfogadni a választását,de ha meg akarom tartani, el kell engednem.Ez a legnehezebb egy szülőnek, elfogadni, megérteni és támogatni a gyerek önálló életét.Tudomásul venni, hogy más gondolkodásmód, más életritmus, más életforma.Minden más de a gyerek ugyan az. A miénk.
Nem az a feladatunk,hogy újabb és újabb akadályokat gördítsünk eléje,hanem a legjobb tudásunk szerint mellette legyünk, mert mindent megtanítottunk neki, és nincs más dolgunk, mint drukkolni, hogy jól hasznosítható útravalót kapott.