2009.08.31.

Még kora tavasz volt amikor először láttam a kövér lányt és a magas vékony fiút.Azért is vettem észre őket,mert annyira ellentétei voltak egymásnak.
A lány a válláig sem ért a fiúnak, ducisága méginkább kitünt a vastag ruhák miatt.Minden este a padon ültek a ház mögött.Dideregve, egymást melengetve.Mi tartja ezt a helyes fiút, a nem is helyes lány mellett,minden nap? Miért hisszük, hogy a szép, és kedves fiúk, csak a szép,és csinos lányokat szeretik? Miért van ez az előítélet a nem manöken alktúakkal szemben? Talán a lány se hitte,hogy vele van fiú, de mindig ugyan ott találkoztak, plédet terítettek a padra, gyertyát gyújtottak, és saját kis világot teremtettek maguknak. Hiába látod őket, nem látsz mindent.Csak azt érzed,hogy kiegészítik egymást. Aztán irigyelni kezdtem őket, a fiatalságukat, a békességüket,és a harmóniát ami áradt belőlük.
Azt,ahogy fittyet hányva a kíváncsi szemeknek együtt vannak, kizárva minden előítéletet,kritikát.A lány egyre csinosabb lett a hónapok alatt. Új frizura, merész hajszín, vékonyabb alak, hangosabb,vidámabb nevetés. Igen, mintha kicserélték volna.
Most már nem a fiút vették először észre, hanem őt .Kitünt a ragyogásával, mosolyával.
Nem tudom meddig lesznek együtt,de most jó őket nézni, ahogy a fiú felkapja és körbeforognak,ahogy egymásra nevetnek, és közösen meggyújtják a gyertyát a padon.
Ma valami rám is átragadt az örömükből, már nem vagyok irígy, hanem drukkolok,hogy maradjanak ilyenek, örüljenek egymásnak bárki,bármit is mond.Hiszen a szerelem mindenen átsegít. Mindig! /Éósz/