2009.12.05.

Nem is olyan régen hallottam valakitől ezt a történetet...
Egy sűrű erdőben, annak is a legmélyén, ott ahol nem jár emberi lény élt két manó.. Az egyik piros volt, a másik kék. A kék manó nagyon szerette az embereket, egyfolytában azon töprengett, hogyan tudna barátságot kötni velük.
- Szereted az embereket? – kérdezte tőle a piros manó.
- Igen, igen! – kiáltotta a kék manó.
- Szeretnél barátkozni velük?
- Igen! Igen!
- Szeretnéd, ha a barátaid lennének?
- Igen! Ezt szeretném a legjobban. Ezt, mert most nagyon egyedül vagyok!
A piros manó a fejét csóválta.
- Jól van, ha így gondolod, akkor gyere ide, elmondom, mit kell tenned.
A kék manó odament, a piros manó pedig elmondta, mit kell tennie.
Másnap az emberek kimentek a patakhoz, a rétre. Összegyűltek, beszélgettek, vidáman nevetgéltek. Egyszer csak a fák közül előugrott a piros manó, és rájuk üvöltött:
- Búúúú! El innen, el! Ez az én rétem! Ha nem takarodtok, mindegyikőtöket felfalom!
Az emberek nagyon megijedtek, azt se tudták, merre fussanak. Volt köztük olyan, aki moccanni sem bírt a félelemtől, elkerekedő szemmel nézték a félelmetesen vicsorgó piros manót, aki elindult feléjük. Azt hitték, manóebéd lesz belőlük.
Ekkor a fák közül kilépett a kék manó, és rákiáltott a pirosra:
- Megállj! Ne merd bántani őket!
A piros manó megtorpant a hang hallatán, lassan hátrafordult, és ahogy meglátta a kék manót, térdre rogyott.
- Jaj, nagy erejű kék manó! Ne bánts, kérlek, ne verj meg!
A kék manó odaszaladt a piroshoz, és a fejére ütött egy bottal.
- Ijesztgeted az embereket? Igen? Hogy mered ezt?
- Jaj, jaj, ne bánts! – siránkozott a piros manó.
- Hogy… mered… ijesztgetni… őket? – kiáltozott a kék manó, és minden szó után ráütött egyet a piros manó fejére a bottal.
Az emberek csak néztek, és ijedt arcukon halvány mosoly jelent meg. Amikor a piros manó a fejét fogva visszamenekült a fák közé, már nevettek. Vidáman vették körbe megmentőjüket, a kék manót. Megsimogatták, megölelgették, és beszélgetni kezdtek vele.
Este, amikor fáradtan hazamentek, a kék manó boldogan ment vissza a fák közé. Az erdő sűrűjében a piros várt rá.
- Sikerült! Köszönöm! – kiáltott a kék manó. – Befogadtak!
- Most már vannak barátaim!
A piros manó elmosolyodott.
- Eddig is volt. Legalább egy – mondta, és fejcsóválva beljebb ment az erdőbe.

Hogy mi ebből a tanulság?
Mindig lehet új barátokat szerezni, akár így, akár úgy, de becsüljük meg a régieket is, mert ők "észrevétlenül" mindig ott állnak mellettünk.
Hagyják, hogy más utakon járjunk, hogy hibázzunk, de igazából a hibáiddal, a tévedéseiddel együtt szeretnek téged.