Szeder tündér az eget kémleli:

-Szent Iván éjszakáján a szerelmesek egymásra találnak?Chö...Ahhoz talán ki kéne mozdulnom a Meseerdőből!Hiszen szinte senki nem tévedt erre pár ráncosodó tündéren és koboldon kívűl...azok meg...

Szederünk mindig is más volt,mint a többi.Másra vágyott,különlegesre,ki akart törni a szürke tündér-hétköznapokból...Mindig csak a varázslás meg a repülés...Micsoda unalmas dolgok ezek!...Bezzeg a szerelem!Na az igen izgalmas valami lehet,ha annyit beszélnek róla,de még nem láthatta és érezhette.

Picinykét fázni kezdett az esti hűvös szélben,ezért gallyakat összekapkodva kis tüzecskét gyújtott.A ropogó ágak fényénél ülve elmélázott tinikora rózsaszín lányregényeire gondolva,mikor furcsa zajt hallott,és egy árnyék vetődött a tűz fénysugarába.

Szeder úgy megrezzent,hogy ijedtében átugrotta a lángokat,és egyszercsak ott állt előtte egy csillagszemű,huncut mosolyú idegen.

-Jó estét!Kósza Kalandor vagyok és azt hiszem eltévedtem...

Ahogy egymásra néztek szikrázott a levegő...és megtörtént a csoda.

Nos hát valami ilyesmi történetből ered a legenda,hogy Szent Iván éjszakáján ha átugrod a tüzet,meglátod a szerelmedet...

/természetesen Szeder írta/