2009.10.02.

Reggeli 2 személyre

Amikor megtámadtak 3 éve, késő ősz volt, de nagyon enyhe.
Osztálytalálkozóról sétáltam hazafelé, ezért különösebben nem is figyeltem kifelé. Tele voltam felébredt emlékekkel, 10-15 éves régiségekkel, amik mind egyszerre akarták uralni az agyam, a szívem. Olyanokkal, amiket nem akartam még egyszer elveszíteni, ezért megpróbáltam mindet egyszerre visszafogadni.
Majdnem időutazásban volt részem éppen, amikor a hatodik érzék jelezni kezdett.
Hallottam, hogy röhögnek, hogy néhány méterrel mögöttem vannak. Tőlem szokatlanul nem lebénultam a rémülettől, hanem lerúgtam a cipőm és szaladni kezdtem. Ezzel együtt annyira esélytelen voltam, hogy éppen meg is állhattam volna kacérkodni velük. Talán meglepődtek a reakciómon, talán nagyon részegek voltak, nem tudom, de sikerült valamennyi előnyt kiszaladnom magamnak, és be tudtam fordulni az első keresztutcába.
Itt nem volt szó az esélytelenek nyugalmáról, csak az esélytelenség biztos tudatáról. Hogy sírtam, vagy sikítottam, nem tudom. Mindenesetre volt hatása, mert egy kapualjból kinyúlt valaki és berántott a teljesen fekete átjáróba.
Előkerült a cseber és a veder tipikus esete: talán megúsztam 2-3 részeg erőszakolni vágyó fickót, és biztosan kikaptam egy pincelejáratba rángató ismeretlen szándékú pasast. Amikor végre megálltunk, a harisnyám már valahová a bokám fölé foszlott, a talpam szintén rongyokban volt és csak sírni volt erőm, pedig nagyon akartam inkább sikítani.
Legalább még egyet életemben. Utoljára.

A férfi, aki elkapott, és levitt oda a mocsokba, befogta a szám és magához szorított. Elkezdte simogatni a hátam, engem meg rázott a zokogás.
Ha van halálos rettegés, akkor ez az volt. Nem tudtam, mit tesz a következő pillanatban. Kést vesz elő? Letépi a ruhám? Megver? Vagy ezt mind? Esetleg az én fantáziám szegényes és még „izgalmasabb” ötletei lesznek?
De a férfi csak ölelt, kitartóan befogta a számat és várt.
Közben hallottam, hogy a részeg fickók gajdolva, káromkodva kiabálnak a kapualjban, és egymást szidják, hogy elszalasztották azt a klassz kis lotyót, pedig milyen jó éjszakájuk lehetett volna. Nem akartak eltűnni. Mintha tudták volna, hogy valahol ott van a préda is.
Már mindegy volt minden, álltam egy hang nélkül és bőven folyattam a könnyeim végig a férfi csuklóján, aki végre elvette a számról a kezét. A pólója ujjával megtörölte a szemem, aztán átölelt, hozzám hajolt, és olyan halkan, hogy inkább csak éreztem, mint hallottam, belesúgta a nyakamba, hogy elenged, ne féljek. Akkor először megéreztem. Egyszerűen tiszta volt. Nem volt sem félelem, sem izgalom szaga. Csak valami nagyon vékony, testresimuló tusfürdő, vagy deo illatát éreztem.
Aztán végre elmentek a részegek, vagy teljesen kiütötték magukat a kapualjban, nem tudom, de elcsendesedett minden. A férfi elengedett, hallottam, hogy telefonál, fojtott hangon beszélt valakivel, majd felvitt a lépcsőn és kitett a kapu elé. Még megsúgta a nyakamnak, hogy hívott egy taxit, azzal eltűnt.


Hangos a zene, de még ez sem tudja elvenni a kedvem.
Végül is az egész éves cirkusz, idegbaj, munkahelyi őrület után tulajdonképpen nem is meghitt beszélgetésre vágyom, inkább táncolni, inni, szórakozni, nevetni jöttem. Évzáró buli a kollégákkal. Jó társaság, évek óta dolgozunk együtt, ismerjük a másik dilijeit, nem hisztizünk a beszólásoktól, aki munkahelyen „közelebb” van, annak a magánéletéről is tudok néhány dolgot. Ki él egyedül, ki magányosan, vagy éppen ki él családban is magányosan.
Tánc.
Legalább egy órája meg sem álltam, csak néha hozott valaki egy pohár valamit. Meleg van.
Jó táncpartnerem van. Vezet. A lassú nem összetapadós, a gyors nem eldobálós, szóval még félrészegen is érzem a harmóniát, ami bennünk-közöttünk… Tart, fordít, emel, vezet, megint fordít, kilendít, majd egészen magához húz, hogy megérzem az illatát. Átölel és következő lépés előtt mosolyogva súgja, hogy elenged, ne féljek.
Szétszakadok. A testem a parketten, az agyam a pincelejáróban. Szerencsére ismerős a koreográfia, nem új a lépés, visz a robotpilóta vissza a karjaiba. Igaz, hogy közben folynak a könnyeim, de nem veszi észre, túl sűrű a füst.
Aztán még hosszú a buli, ahogy az év is az volt. De véget ér ez is, az is. Látom, hogy telefonál, majd kihozza a kabátom, felsegíti a vállamra, és közben beledünnyögi a nyakamba, hogy hívott egy taxit.

A kocsiban gyorsan végiglistázom otthon mi vár, majd elégedetten elfészkelődöm mellette: tudok csinálni reggelit 2 személyre.


****

Forrás: Csillagvihar