2009.09.26.

Milyen nyugodt a folyó.Engedelmesen simul a parthoz,alig fodrozódik,nehogy felébressze az álmos vidéket.Éppen ilyen forró,csöndes nap volt akkor is mikor utoljára itt jártam veled .Azóta eltelt egy év, és most újra itthon vagy.
Nevettem,és nagyon boldog voltam,hogy a hosszú út után rögtön találkozóra hívtál.Meghatott,hogy alig szálltál le a repülőről, máris találkozni akarsz velem.
Itt, a folyópart csöndes részén, ahová nem jut el semmi nesze a városnak. Ahova nélküled is kijártam,szinte minden nap,télen és nyáron.Mert itt mindig boldog voltam,itt mindig sütött a nap és minden ami fájt,ami bánatot okozott, messzi,valótlan álomnak tűnt.
Hamarabb indultam, hiszen ünneplőbe kellett öltöztetni a szívem,feldíszítenia várakozás habkönnyű ruhájába, masnit kötni rá, hogy átadhassam neked,örök hűségem jeléül.
Könnyed lépetekkel mentem,nem is mentem,lebegtem,és mindenki mosolygott rám,hiszen én is mosolygtam mindenkire.A szél társamul szegődött, belekapott a hajamba,és el akarta lopni a kalapom,én pedig hangosan kacagva évődtem vele. Minden,de minden annyira szép volt, hogy el sem hittem, hogy ez velem történik.
Ahogy közeledtem a lépteim lelassultak, de a szívem annál hevesebben kezdett el dobogni,szinte a torkomban éreztem.
A padon, a padunkon ,ketten ültek. A férfit megismertem azonnal. Magas,sportos alakját, majdnem szőke haját, ám mégis volt valami furcsa rajta. Elegáns öltönyt és drága cipőt viselt, haja gondosan nyírva.
Nem, ez soha nem volt jellemző rá,mindig szabadelvűnek vallotta magát,az öltözködésben is,semmi flanc, farmer és póló.Most pedig lám,micsoda ficsúr lett belőle. Már nem volt időm meglepődni, mert éppen odaértem.Sietve ugrott fel a padról, és a kezem után nyúlt, kiejtve a sajátjából az előbb még szorongatott másik női kezet.
Igen, mert a másik alak, akit nem ismertem egy NŐ volt.Így, nagybetűvel.Egy dáma aki most lépett le valamelyik divatmagazin főoldaláról.
- Szia, de örülök,hogy eljöttél - hallottam a meg az őrjítően mély hangját.
- Szia,jónapot! - köszöntem. Teljesen zavarban voltam,mit is mondjak ennek a nőnek, de leginkább attól,miért van Ő itt?
- Á, tegezz csak nyugodtan, Ákoska már mindent elmesélt rólad - mondta a nő, és mereven nézett rám azzal a hidek kék szemével.Keskeny vérvörösre rúzsozott száját mégjobban összeszorította.Düh, és ellenszenv volt az arcára írva.
- Köszi - mondtam,és Ákoshoz fordultam?
- Ki ez a nő?- kérdeztem.
- Azért hívtalak ide,hogy bemutassam a feleségem, még Amerikában házasodtunk össze.Ő Detty, a főnököm lánya.Nem maradunk sokáig holnap vissza kell mennünk, engem vár a munka,de mindenképpen akartam veled találkozni,Detty pedig ragaszkodott ahhoz,hogy eljöjjön.
Mintha az ég és a föld szakadt volna össze.Semmi nem jutott eszembe,bénultan álltam,és továbbra is szorongattam Ákos kezét,de ezt észre sem vettem.A könnyeim ki akartak szökni, elárulva engem,a fájdalmamat, de nem engedtem. Nem adhatom meg sem Ákosnak, sem ennek a banyának ezt az elégtételt.
- Mennem kell, örülök ,hogy találkoztunk - mondtam alig halhatóan, és igyekeztem a rohanásomat sietős léptekké szelidíteni.
Aztán amikor már nem láthattak, szabadjára engedtem a könnyeimet, és csak futottam,és azt kívántam,hogy haljak meg.
De nem haltam meg,már nem rohanok,csak üres, ólmos fáradtságot érezek, mindenem fáj, de nem az összkarcolt arcom és lábam.
Most pedig csak ülök itt a folyóparton,és hallgatom,ahogy álombaringató mesét csobognak a habok. Nekem már ne meséljetek, többé nem hiszek nektek. Ezután.