2009.09.22.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kiyná Mathir nevű emberke. Neki annyira bántotta a szemét egy blogban látott sárga sablon, hogy attól félt kiég a retinája. Mit volt mit tenni, felvette a harcot a gonosz Lí nevű szörnyeteggel, aki önhatalmúan elnyomta őt, és egy csúf barackos sárgás környezetbe kényszerítette. Addig addig harcolt és próbálkozott, mígnem végül társak is szegődtek mellé Skyppy és Szederke lovag személyében. 3-an vágtak hát neki, hogy legyőzzék a gonosz Lí-t, kinek arcán szegfűszerűen bimbóztak a bibircsókok. Csak egyben reménykedhettek, hogy diadalmasságuk és kitartásuk eredménye a megszokott zöldellő csodaszép vízesésekkel tarkított táj lesz. Harcuk elnyerte méltó jutalmát, mikor közös erővel megutálták Lí sárkányt, aki emiatt örök kárhozatra ítéltetett. Három Vitézünk peding boldogan élt, míg meg nem halt.
Ennyi volt a mese mára, Kiyná Mathir mesetára.
***
És a folytatás!

Ó, de mi történt! Három lovagunk nem számolt vele, hogy a gaz Lít az örök kárhozat nem érdekli, hisz ő maga a kárhozat királynője. Újra hátukra kapták hát batyuikat és nekivágtak a veszélyekkel tarkított, sárga vadregényes tájnak. Útközben belebotlottak egy varázscilinderbe, aminek képessége nem más,minthogy bármit a világ túlfelére tudott varázsolni. Hőseink magukkal vitték a cilindert és reménykedtek benne, hogy a zsarnok Lí-t ezzel a fegyverrel talán száműzhetik a sárga sablon világába, és helyette a benne élő másik énjét, a szépséges királynőt kapják vissza, akinek meseszép patagóniája oly' régóta emlékezetünkben él.
Nekivágtak hát a gyötrelmes útnak. Útközben leesett Kiyná lovag egyik karja, és fél szemére megvakult a borzasztó sárga sugártól, de nem adta fel. Hőseink eljutottak a boszorkányos sárkányhoz. Előkapták varázscilinderjüket és örökre elpusztították a Líben élő gonoszt. Most már csak arra várnak, hogy a sivatagi szín visszaváltozzon az ő gyönyörű, koboldokkal tarkított Patagóniájukká.

Szerző: mesepatak  2010.02.08. 21:01 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mesepatakocskatortous.blog.hu/api/trackback/id/tr886026693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása