2009.10.05.

Nincs erőm kibontani a levelet.Józanul nem.Még mindig nem tudtam túltenni magam ezen egészen, elfelejteni téged.
Néha azzal áltattam magam,hogy sikerült, megy ez minden segítség nélkül,egyedül is.
Büszke voltam, és elégedett,de itt belül valami nem akart gyógyulni, kerestem valami gyógyírt a sebemre.Azt mondták az alkohol fertőtlenít, így hát hallgattam a haverokra és azóta ezzel próbálom az emlékedet elűzni.
Nem megy. Gyenge vagyok hozzá.Túl sok mindent vártam ettől a kapcsolattól, túl mélyen érintett. Nem gondoltam volna, nem hittem magamról,hogy még képes vagyok ilyen érzelmekre.
Annyira régen voltam már szerelmes,hogy arra sem emlékeztem milyen volt az utolsó csók amit csókoltam, milyen volt a haja, a szeme színe a nőnek akivel áutoljára ágyba bújtam.
Aztán jöttél Te, felforgattál, átformáltál. A lelkitársammá váltál, a szó minden értelmében.Veled feküdtem, és veled ébredtem,napközben is ott voltál egy rejtett kis zugban, ami csak neked volt elkészítve a szívemben.
A beszélgetéseink, a csókok, a simogatások belém égtek. A retinámra, a szívembe az agyamba. Minden mozdulatodra, nevetésdre emlékszem.A hajad vörös csillogására a napfényben, a szemed zöld árnyalataira ,milyen volt amikor örültél, milyen amikor bosszús voltál, és milyen, amikor szerelmeskedtünk.Mindenre pontosan emlékszem.
Mindez a múltté.
Ahogyan a nap felszippantja a ködöt, úgy tüntél el te is. Ha patetikus lennék azt írnám, a nyugati szél hozott a keleti elvitt.
Már nem emlékszem miféle ócska kifogással mentél el,csak azt éreztem, hogy hazudsz, hogy még erre is képes voltál,csak eltünhess mellőlem.Hiányodat nem pótolta sem az alkohol, sem az alkalmi barátnők,sem a kártya.
Most itt állok kifosztva, nincs semmim, mert amim volt azt neked adtam, Te pedig elmentél és magaddal vitted.
Mihez kezdhetnék hát a leveleddel? Mi értelme volna beletaposni a soha be sem heggedt sebeimbe? Mi újat akarsz, tudsz még nekem írni?
Csak forgatom a kezeim között ezt a kis sárga borítékot,még halványan érzem is a parfümöd illatát.Ez volt a kedvenced. Nem változtál az 17 év alatt semmit?
Nem lehetek ennyire gyáva, legalább most ne legyek az. Felnyitom, elolvasom, és meglátom mit teszek.
Le kell ülnöm, és a szemem is könnyes. Micsoda giccs, a haverok biztosan kinevetnének, de most az sem érdekel.
Van egy lányom, 17 éves, és találkozni akar velem. Az anyja meghalt rákban,de előtte mesélt neki rólam. Kérte,hogy keressen meg.Ő pedig a Vörös Kereszt segítségével megtalált.
Még soha életemben nem féltem ennyire.