2009.09.09.

- Tessék, itt a varázspálcám. - szólt a tündér
- Egyetlen egy kívánságodat teljesíti,legyen az bármi. Jól gondold meg,mert teljesülni fog,és onnantól nincs vissza út.- mondta és a kezembe nyomta a csodaszép varázseszközt.
Borzasztóan meghatódtam, és nagyon örültem a megtiszteltetésnek,és ezzel együtt azon nyomban éreztem is magamon a felelősség súlyát.Akkor most mi legyen? Világ Béke? Vagy csak szimplán a személyes érdekem?
Jó lenne gazdagnak lenni, aztán szerénynek is, és persze szép is akarok lenni, meg jó kedvű,és sok férfit akarok, és sok barátot.
Igen, népszerű akarok lenni, híres ünnepelt, még nem tudom,hogy tudós, feltaláló, vagy színésznő.
Minden képpen olyan aki hasznos és a maga,maga?? erejéből jutott valamire.
Aztán itt van a boldogság.Ez akarok lenni leginkább.
Igen, ezt kívánom, legyek boldog.
- Legyek boldog! - mondtam ki hangosan, és a bot csillagokat szórva kört írt le körülöttem.

Hirtelen minden kitágult,olyan óriási lett,én pedig kicsinek éreztem magam a mindenségben.Édesanyám arcát láttam,a fejem felett.Mosolygott,és így szólt:
- Nézd milyen szép kislányunk született.

2009.09.08.

Mert ilyen vagyok mint anya, féltő,aggódó,szerető.Nem tehetek róla, és ezen semmilyen trend nem tud változtatni.Nem fog soha elmúlni, mert ez nem úgy működik,hogyha a gyerek 20 éves,akkor már felnőtt,gondoskodjon magáról.
Még ma is jól emlékszem arra a pillanatra amikor már többé nem ébredtem fel semmiféle éjszakai neszükre.
Amióta csak megszülettek, velem volt ez a képesség, mintha a tudatom soha nem pihent volna. Mindig készen állt arra,hogy segísek. Még álmoman is vigyáztam rájuk.
Igen, 2000 decemberében történt.Karácsony és szilveszter között. Egy nap úgy ébredtem, hogy nem keltem fel semmire éjjel. Meglepő, mitöbb fájdalmas érzés volt.Mintha így adta volna tudtomra az élet: -hééé,felnőttek a gyerekeid,nincs rád szükség, kezdj valami másba!
De nem tudok valami másba kezdeni, még nem.18 éven keresztül ezt csináltam, nem megy a váltás egyik napról a másikra.A leválás fokozatos, nem, nem fog 18 évig tartani, de még van belőle.
A féltés, az aggodalom örökké megmarad,de már csak a háttérből,már nem én döntök, én csak tanácsot adhatok.
Nem élem meg kudarcként,ha nem teszi azt amit én mondok, igaz, nehéz elfogadni a választását,de ha meg akarom tartani, el kell engednem.Ez a legnehezebb egy szülőnek, elfogadni, megérteni és támogatni a gyerek önálló életét.Tudomásul venni, hogy más gondolkodásmód, más életritmus, más életforma.Minden más de a gyerek ugyan az. A miénk.
Nem az a feladatunk,hogy újabb és újabb akadályokat gördítsünk eléje,hanem a legjobb tudásunk szerint mellette legyünk, mert mindent megtanítottunk neki, és nincs más dolgunk, mint drukkolni, hogy jól hasznosítható útravalót kapott.

2009.09.05.

Semmit sem akarok tőle, csak egészen egyszerűen olvasni szeretném. Valami olyan ritmustban és stílusban ír, ami velem egy hullámhosszon van.
Találkozásom a novelláival a véletlenek legvéletlenebbje.Egy kommenthez csatolt url.Tényleg csak ennyi lenne? Vagy van valami egészen misztikus része is?
Igazából ebben szeretnék hinni. Minden más prózai,illuzió romboló,snassz. Mert ha belegondolok a karma örök törvénye alapján, valami dolgunk van egymással, és mindenki mással is, akivel akár csak futólag is kapcsolatba kerültem.Még,ha az csak egy kézfogás,vagy egy szemvillanás is. Na ez a nagy feladat rájönni mi dolgom véle. Miért most akadtam rá, mit üzen az írásaival? Mit nem vettem észre eddig? Mire figyelmeztet?
Nem ez az első eset,hogy egy blog ilyen hatással van rám.Nem is tudatosan, hanem ösztönösen érzek rá.
Nem, ez koránt sem jelenti azt,hogy másnak is éppen annyira tetszik,de mostanra már elfogadtam,hogy az én lelkesedésem valaki, vagy valami iránt, nem hozza magával automatikusan, hogy mások is éppen így érezzenek.
Ez most csak egy írás egy blogíróról, akinek a történetei valóságosan meseiek. Nincs túlcifrázva,egyszerű,érthető mondatok,világos gondolatok.
Dehogyis kívánom,hogy bárki egyet értsen velem, vagy együtt hozsannázzunk hogy találtam egy jó blogot, dehogyis.
Nem, azt hiszem nem én találok rájuk, hanem ők találnak meg engem.

2009.09.04.

Nekem már nagyok a gyerekeim, de azért szívesen,hol nevetve,hol fejcsóválva nézem az anyukákat a játszótéren.Igen az anyukákat, hiszen a gyerekek éppen olyan pajkosak mint anno az enyéim, na de az anyukák.
Mennyit változtak ,van aki görkorcsolyával a lábán együtt játszik a gyerekével, van aki nem játszik a gyerekkel,de őt se engedi a többiekhez.Mindenre vigyáz,állandóan az ő hangját hallom, szegény megszeppent apróság,azt hiszi valami bűnös helyre került,ha semmihez sem nyúlhat.
Aztán vannak olyan anyukák is,akik igazából ürügynek használják a gyereket.Lejönnek velük, de nem is figyelnek arra,hol,merre is járhat a kicsi,kivel-mivel foglalatoskodik,sokkal fontosabb megbeszélni valója van a többi mamával, minden ami szóba jöhet még a pletyka is, vagy ez már az ?
Vannak kedvenc gyerekeim, akik a vagányságukkal, jópofaságukkal messze kitűnnek a többiek közül.
Az egyik B. (kisfiú,naná), aki alig 3 éves de kétkerekű biciklin száguld, görkörizik, rollerezik, és most a gördeszkával ismerkedik. Jó pofa, szókimondó,és nem éppen a szófogadásáról híres, de ezt tudva a szülők, sőt az ismerősök is különösen figyelnek rá.Nem, nem akadályozzák semmiben,de látják és segítenek ha gond van.
A másik E, aki kislány és tök véletlenül a nővére, ő már sokkal másabb mint a fiú testvére, ő is szókimondó,makacs, de engedékenyebb,hamarabb lehet hatni rá.Izzig-vérig nő.Szeretem amikor egy kislány nem majmolja, hanem úgy viselkedik mint hölgy,és lám értékelik a vele korabeli fiúk, kedvelik,játszanak vele,ő a királynőjük.
Persze nagyon is szubjektív ez a meglátás a részemről,hiszen a szülők ismerete,kissé befolyásolja a véleményem, mert olyannak látom a gyereket is.
A legjobb az amikor a szoros felügyelet alól kibújva önmagukat adják.Az egyik ilyen kislány,egy giliszta lyukra mutatva azt mondta:
- Ne taposd el, mert itt lehet átmenni a villangókhoz. - Én pedig tudtam válaszolni,hiszen láttam a mesét: Arthur és a villangók.
- Nem fogom,mert Te át akarsz menni?
- Igen , Te nem?
- De igen, én is át akarok menni. - mondtam.
Igen, tényleg szeretnék átmenni, és egy kicsit tündérré válni, vagy gyerekké,hogy újra felhőtlenűl, gondok nélkül lehessek,még ha csak kis időre is.

2009.09.01.

Ennek a mesének adhatnám azt a címet is..."A biológiafüzet"...

Elég régen történ velem ez a kis „csoda"...legalább is én így hívom...

Nyolcadikos voltam, s abban az évben az embertant tanultuk a biológia órákon. A tanítónéni egy nagyon szigorú személyiség volt...sok rajz, latin szavak, füzetellenőrzés...egyszóval nem nagyon szerették őt az osztálytársaim...nekem nem volt vele semmi bajom, mert imádtam a biológiát...és nem okozott gondot egy szem, vagy egy fül lerajzolása, kinagyítva.

Egy egész délutánom ment rá, hogy gyönyörű legyen egy-egy rajz. Megérte dolgozni vele. Másnap megkaptam rá az egyest.

Volt egy bevett szokásom, buszról haza, táskát kipakolni, másnapra berakodni...míg ez kész nem volt, mást nem csináltam. Nem voltam egy zseni, de a dolgaimra nagyon vigyáztam , nem kellett kétnaponként vonalzót vennie anyámnak, még a középiskolában is azt használtam.

Egyszóval neki láttam átpakolni...két napja nem volt biológia, de holnap lesz...gondoltam magamban...

Egyszer csak azt vettem észre, hogy állok,és nézek és félek egyszerre....nem találtam a biológia füzetem. Ilyen nincs! Teljesen lehetetlen. Mindig megvolt mindenem.Padtársamnak nem volt szokása elrakni a dolgaim. Átnéztem mégegyszer a kicsi szekrénykémet, ahol csak tanszereket tartottam...könyvek, füzetek, segédeszközök...

Végig futott az agyamon , mi is lesz most! Mi vár rám , ha tényleg elveszett?...Át kell írnom félév anyagát, és át kell rajzolni a sok színes ábrát...de mikor???..és addig mi lesz? .Szeretett taníónénimet láttam magam előtt, ahogy hitetlenül rám néz, s azt kérdi - megint otthon felejtetted ?...nem akartam csalódást okozni neki...és magamnak sem persze.

Csak ültem az ágy szélén és gondolkoztam...és egyszer csak elkezdtem bőgni...mint egy gyerek (még nagyon az voltam...). Nem bírtam abba hagyni,folytak a könnyeim akár a záporeső.

Ahogy felpillantottam az ágy fölé, megállt a szemem a szentképen....Jézus imádkozott az olajfák hegyén....nagyapa egy nagyon imádkozós fajta volt, és teljesen elég volt látni őt, hogy belénk ivódjon a hit ... ami nem ivódott, azt fejből tudtuk...mindenre ő tanította meg az unokáit....egyszóval úgy, ahogy ő szokott imádkozni , én is elkezdtem kérni a jó Istent, hogy segítsen rajtam. Jó sokáig imdákozhattam...és persze a bőgés is megtette hatását,mert nem is tudom mikor aludhattam el....

Mikor felébredtem ,eszembe jutott valami!!!!....Volt az ágyam alatt egy öreg bőrönd...olyan század elejei. Ott tartottam a kacatjaimat...meg a levelezős dolgaimat.

Két napja levelet írtam...ebben biztos vagyok...gondoltam magamban....kihúztam a bőröndöt...kifordítottam a tartalmát...mindig igy csináltam , ha kerestem valamit....a beleturkálást nem tartottam sosem elégnek...de ha kifordítottam, és egyesével raktam vissza, biztosan mident átnéztem...

A felénél tarthattam , mikor is kibukkant a biológia füzetem gyümölcsös csomagoló papírja. Ha valaki a közelembe lett volna, talán hallotta volna a szivem dobogását is...annyira kalapált az örömtől.

Eldönthetitek magatok mi , vagy ki segített megtalálni az én füzetem...de én máig hiszem, hogy Isten keze benne volt.

A füzetet azóta is őrzöm... a padláson lapul , valamelyik dobozban...ha legközelebb felmegyek, megkeresem és megmutatom nektek...

2009.08.31.

Még kora tavasz volt amikor először láttam a kövér lányt és a magas vékony fiút.Azért is vettem észre őket,mert annyira ellentétei voltak egymásnak.
A lány a válláig sem ért a fiúnak, ducisága méginkább kitünt a vastag ruhák miatt.Minden este a padon ültek a ház mögött.Dideregve, egymást melengetve.Mi tartja ezt a helyes fiút, a nem is helyes lány mellett,minden nap? Miért hisszük, hogy a szép, és kedves fiúk, csak a szép,és csinos lányokat szeretik? Miért van ez az előítélet a nem manöken alktúakkal szemben? Talán a lány se hitte,hogy vele van fiú, de mindig ugyan ott találkoztak, plédet terítettek a padra, gyertyát gyújtottak, és saját kis világot teremtettek maguknak. Hiába látod őket, nem látsz mindent.Csak azt érzed,hogy kiegészítik egymást. Aztán irigyelni kezdtem őket, a fiatalságukat, a békességüket,és a harmóniát ami áradt belőlük.
Azt,ahogy fittyet hányva a kíváncsi szemeknek együtt vannak, kizárva minden előítéletet,kritikát.A lány egyre csinosabb lett a hónapok alatt. Új frizura, merész hajszín, vékonyabb alak, hangosabb,vidámabb nevetés. Igen, mintha kicserélték volna.
Most már nem a fiút vették először észre, hanem őt .Kitünt a ragyogásával, mosolyával.
Nem tudom meddig lesznek együtt,de most jó őket nézni, ahogy a fiú felkapja és körbeforognak,ahogy egymásra nevetnek, és közösen meggyújtják a gyertyát a padon.
Ma valami rám is átragadt az örömükből, már nem vagyok irígy, hanem drukkolok,hogy maradjanak ilyenek, örüljenek egymásnak bárki,bármit is mond.Hiszen a szerelem mindenen átsegít. Mindig! /Éósz/

2009.08.30.

Kis mesék, történetek minden nap előfordulnak.Van amikor nem is figyelünk rá,és van amikor szinte fellök.
Én legtöbbször bevásárláskor, a pénztári sorban állva, aztán az orvosi rendelőben a soromra várva töltöm el ezzel az időmet. Jócskán elterelve a figyelmem a felgyülemlő mérgemről.Ami valljuk be, hamar összejön, nézve a pénztáros bénázását, aki sokadszorra se tudja a leolvasóval a kódot megtalálni. Így felhívja azt a számot, amit nem vesz fel senki,miközben egy szemmel láthatóan agyi sérült vevő egy köteg tíz ezrest tartva a kezében, arra vár,hogy a 100.- Ft-os kuponját végre leszámítsa a végösszegből.Aztán kényelmesen elpakol, nem zavartatva magát senkitől, miközben én nem tudok tőle arréb lépni.Igen, nagyon is célszerű megnézni ki ül a pénztárban, mert hiába hosszú előtte a sor, de ha ügyesnek,régi motorosnak látszik, gyorsan fogynak a vevők, míg ott ahol alig vannak, ott alig haladnak,mert egy-egy vevővel annyi időt eltölt a pénztáros, mint amennyit én a bevásárlással.
Vagy az a fiatal pénztáros is sokat segített a vérnyomásom megemelésében, aki már az előttem lévő nőnél sniccerrel kilyukasztotta az üdítős üveget ,keresve a kódot a blokkoláshoz. Mondanom se kell, nem hatotta meg, és nem intette óvatosságra a pénztárost az sem,hogy a nő nem vitte el a karton üdítőt, így nekünk is két ásványvizes üvegen csinált hasítékot, amit mi sem vittünk el.
Nem jobb a helyzet az orvosi rendelőben sem.Amitől agylobot kapok / ez csak és kizárólag állami intézményekre igaz, érdekes a maszeknál sose fordul elő/, hogy időpontot kell kérni, ami rendjén való is, akkor, ha maga az osztály ahova mész betartja ezt.
Amikor azonban 14.00-ra kapsz időpontot és előtted még ott ül aki 9,20-ra kapott és még nem is volt benn, akkor bizony erősen megemelkedik a pulzus számom, az ingerküszöböm meg leesik.A hátsó ajtón bemenő ismerősökről meg jobb is ha nem tudok, de akkor miért nem ott engedik ki? Miért cukkolják azokat akik senkinek sem őse, ismerőse.Még konspirálni se tudnak rendesen.
Viszont tény, a türelem Isteni adományát itt lehet gyakorolni.Úgy tenni, mintha engem hidegen hagyna,mennyi időt töltök a padon ülve, amúgy sincs semmi dolgom, nem úgy mint a nyugdíjasoknak, akiknek köztudott semmire sincs idejük.Ezért is vannak már nyitáskor előtted tízen a portán, és mit tesz a véletlen,mind vérvételre jön.Én pedig rágom a kefét mert időre kell visszaérnem a munkahelyemre, azért is jöttem korán.Szerencsére éppen a vérvétel az ami pörgős, ebben a lassú egészségügyben.
Sokszor megesett már velem, hogy azt vettem észre,micsoda jó kis story. Semmit sem kell alakítani rajta, hiszen az élet írja a legjobbakat, szóljon bármiről is, csak észre kell venni. /By Éósz /