2009.10.04.

( Reggeli 2 személyre folytatása)

Salsa 2 személyre

Megígértettem vele, hogy hazaér éjfélig. Remélem betartja, nem kell megint a hazugságai miatt balhézni.
Vagy 20 perce itt állok már a lépcsőházban, még szerencse, hogy jó idő van, nem fagyok meg. Csak az idegesség miatt fázom már. Megint fáj a gyomrom is.
16 éves és tavaly itt hagyott az anyja hármunkat. A kicsi még csak 10 éves, vele nincs gondom, tanul, sportol, neki másképp fáj ez az egész. Mintha nem is testvérek lennének.
Jutka beteg volt, annyit szenvedtünk.
Akkor még ő is jött haza mindig rendben a suliból, jól tanult, segített, imádta az anyját. Olyan, mintha vele meghalt volna az ő józansága is. Nem tudom pótolni, pedig mindent megteszek. De ők az első perctől kezdve azonosak voltak. Olyan egyformák…
Istenem, hallom a hangját, valahol a szomszéd utcában lehet. A rohadt életbe, megint be vannak rúgva. Legjobb, ha kimegyek a kapuhoz, hogy rögtön be is tudjam hozni. Nem hiányzik még egy cirkusz a szomszédokkal.
Jézusom, ezek mire készülnek? Mit csináljak? Ha ezt a nőt elkapják, utána már sehogy nem segíthetek a fiamon! Csak ne sikítson, hagyja abba, inkább befogom a száját.
Csessze meg, belémharapott!
Irány lefelé a pincéhez, hátha ott megússzuk.
Most itt állok, karomban egy fiatal nővel, akit éppen attól mentettem meg, hogy a fiam részegen megerőszakolja. Tartom, mert alig áll a lábán, közben engem is kellene, hogy fogjon valaki. Segítek, de nekem is elkelne némi segítség. Csak meg ne találjon a haverjaival idelent. Ismerem, ilyenkor visszafoghatatlan.
Legalább ez a szerencsétlen magához tért valamennyire. Ideje lenne vagy két szóval megnyugtatni, hogy most már nincs bajban. Lehet, hogy ezt hangosan is mondtam, mert teljesen bénultan áll itt előttem, csak a könnyei folynak végig a kezemen.
Vajon meddig kell még itt állnom, mikor mehetek fel végre, hogy megnézzem, milyen állapotban van a gyerek? Be kellene vinnem, részegen nem érez semmit, megfázik, vagy szétcsapja a fejét, mint a múltkor.
Mit mondok majd megint az öccsének?
Mekkora csönd lett hirtelen. Most mit csináljak? Annyira fáj a gyomrom, mindjárt elhányom magam. Hívok ennek a nőnek egy taxit, csak legyen már kapun kívül. Kiviszem, szólok, hogy jön mindjárt a kocsi, maradjon nyugodtan, már nincs bajban.
Ő már nincs. Bajban már csak mi vagyunk.
Nem merem mozdítani, csak annyit néztem meg, hogy van még pulzusa. Nem látok rajta sebet, bár ennél az ócska lépcsőházi világításnál azt sem venném tán észre, ha hiányozna egy karja. Hívom a mentőket, majd ők hoznak fényt is.
...
Rázkódok egy kemény ülésen, bántja a szemem a fény és sziréna visít az agyamba.
Akkor még él.


Nem is tudom, mikor vállalkoztam utoljára arra, hogy elmenjek bulizni.
Egy jó ideje már nem vonz sem a pia, sem semmi, ami egy ilyen évbúcsúztatóval együtt járhat. A napok csak mennek, én pedig egy ideje nem érzem, hogy a naptárváltáson kívül bármi jelezné, hogy valami új várható. Most mégis inkább eljöttem, el kellene mondanom nekik valamit. Annál jobb munkakapcsolatban voltunk, hogy csak úgy szó nélkül. ..
De most még nem, most ez jó.
Miatta, vele jó. Itt van már vagy 4-5 éve, és hülye vagyok, nekem csak most tűnik fel, hogy milyen jó. Táncolni vele felér egy előjátékkal. Megy, amerre akarom, fordul, amerre irányítom. Olyan otthonosan simul a keze a kezembe, mintha egész életünkben így lettünk volna. Hogy elmegy kicsit, de biztosan hazajön.
Minden mozdulatán látszik, hogy élvezi a táncot, és gond nélkül el tudja velem hitetni, hogy ÉN vagyok, aki miatt élvezi. Egyébként sem csúnya, de még szebb, ahogy vibrál körülötte a levegő. Ez a nő ebbe született.
Most mindjárt kipördítem, de inkább szólok neki, hogy elengedem, meg ne ijedjen.
Mégis megijedt. Vagy nem jól láttam a füst miatt? De hirtelen olyan hideg lett a keze és csupa könny a szeme. Most de jó lenne egy lassú, magamhoz ölelhetném.
Lassan vége, nem is baj, hosszú volt az este és a tánc. A társaság nagy része hazament, a maradéknak meg nem jelentek be semmit. Megint elmúlt az alkalmas pillanat. Vagy el sem jött.
Hideg van, kiviszem a kabátját és a fülébe, vagy inkább a nyakába súgom hogy hívtam egy taxit. Érzem az illatát és félek attól, hogy tiltakozni fog.
Csak én izgultam, neki nem is volt kérdéses, hogy beszáll mellém. Figyel egy kicsit, talán azt várja, hogy kiparancsoljam, aztán mellém bújik és otthonosan elvackolódik.

Azt hittem, könnyen el tudok menni, azt hittem senkim nincs, nincs mit felégetni magam mögött.
3 nap, 3 reggeli. Ennyi vár még itt rám. De az biztosan vele.
Utána csak talán…

2009.10.03.

Szeder-tündér története

A bajok kamaszkorban kezdődtek.(van a tündéreknek egyáltalán koruk?)

Szederke, mint tündértanonc, tanulás helyett ábrándozással töltötte az időt. Túlságosan unatkozott a Meseerdőben. Elvágyott valahova máshova, új arcokat szeretett volna megismerni, kalandokat átélni. Elege volt a varázslásból, a jócselekedetek gyakorlásából, a pillangók kergetéséből...

Egy teliholdas éjszakán aztán megrázta csillagporos szárnyait és útra kelt. Egyetlen dolgot vitt csak magával, egy különleges, zölden tündöklő négylevelű lóherét, melyet még egy Mathir nevű koboldtól kapott, midőn megtalálta őt egy harmatos margarétavirág szirmai közt. Szederke ugyanis talált tündér bébi volt.

Hevesen dobogott a szíve, ide-oda röpködött az egyetlen utat szegélyező bokrokon,mely kifele vezetett abba a világba, melyre annyira áhítozott.

De jaj! Mi az ott? Nem tudta, hogy a kaput a Lelkiismeret tündérei őrzik,és számon kérnek mindenkit,akár kifelé, akár befelé igyekszik.

Amerika, Lí és Skyppy tündér pedig tudta jól, mire készül Szederke és szelíd szóval próbálták visszatartani. De a kamaszok igen csak makacs és önfejű egyének még a tündérek között is. Szederke menni akart. Szerette volna megtalálni a szüleit, mert érezte,hogy ő nem idevaló, a tündérvilágba csak véletlenül csöppent bele.

Lí elmesélte neki, amit szeretett volna megtudni: valóban nem igazi tündér ő, hanem két furcsa lény különös szerelmének a gyümölcse. Apja vérfarkas, anyja szex istennő. Kapcsolatuk rövid, de szenvedélyes. Két külön világ találkozása. Anyja, hogy megvédje gyermekét a két világ harcától, elrejtette a Meseerdőben, hogy a tündérek között majd csak a jó tulajdonságai kerekedjenek felül. Lí-tündér beengedte őt a Meseerdőbe, elrejtette egy virágkehelyben, itt talált rá Mathir kobold, aki a felejtés és szerencse levelét adta neki.

Szederke kissé elszontyolodott, de megértette,hogy neki itt kell maradnia, és megígérte,hogy ezentúl ő lesz a szerencse tündére, és annyi embert ajándékoz meg, amennyit csak tud.

Skyppy-tündér még azt is elmondta neki, ha most kilépett volna a kapun,választania kellett volna, hogy vérfarkas lesz, vagy szex istennő...

Így hát Szeder-tündér a Meseerdőben maradt, lázadó természetét a különös kinézetű ruháiban éli ki. Már csak néha vágyódik el: és ma újra telihold van......

De mielőtt bármi következtetésre jutnátok, elárulom, csak arra készül, hogy megtréfálja SA koboldot....


Copyright:Szeder

2009.10.02.

Reggeli 2 személyre

Amikor megtámadtak 3 éve, késő ősz volt, de nagyon enyhe.
Osztálytalálkozóról sétáltam hazafelé, ezért különösebben nem is figyeltem kifelé. Tele voltam felébredt emlékekkel, 10-15 éves régiségekkel, amik mind egyszerre akarták uralni az agyam, a szívem. Olyanokkal, amiket nem akartam még egyszer elveszíteni, ezért megpróbáltam mindet egyszerre visszafogadni.
Majdnem időutazásban volt részem éppen, amikor a hatodik érzék jelezni kezdett.
Hallottam, hogy röhögnek, hogy néhány méterrel mögöttem vannak. Tőlem szokatlanul nem lebénultam a rémülettől, hanem lerúgtam a cipőm és szaladni kezdtem. Ezzel együtt annyira esélytelen voltam, hogy éppen meg is állhattam volna kacérkodni velük. Talán meglepődtek a reakciómon, talán nagyon részegek voltak, nem tudom, de sikerült valamennyi előnyt kiszaladnom magamnak, és be tudtam fordulni az első keresztutcába.
Itt nem volt szó az esélytelenek nyugalmáról, csak az esélytelenség biztos tudatáról. Hogy sírtam, vagy sikítottam, nem tudom. Mindenesetre volt hatása, mert egy kapualjból kinyúlt valaki és berántott a teljesen fekete átjáróba.
Előkerült a cseber és a veder tipikus esete: talán megúsztam 2-3 részeg erőszakolni vágyó fickót, és biztosan kikaptam egy pincelejáratba rángató ismeretlen szándékú pasast. Amikor végre megálltunk, a harisnyám már valahová a bokám fölé foszlott, a talpam szintén rongyokban volt és csak sírni volt erőm, pedig nagyon akartam inkább sikítani.
Legalább még egyet életemben. Utoljára.

A férfi, aki elkapott, és levitt oda a mocsokba, befogta a szám és magához szorított. Elkezdte simogatni a hátam, engem meg rázott a zokogás.
Ha van halálos rettegés, akkor ez az volt. Nem tudtam, mit tesz a következő pillanatban. Kést vesz elő? Letépi a ruhám? Megver? Vagy ezt mind? Esetleg az én fantáziám szegényes és még „izgalmasabb” ötletei lesznek?
De a férfi csak ölelt, kitartóan befogta a számat és várt.
Közben hallottam, hogy a részeg fickók gajdolva, káromkodva kiabálnak a kapualjban, és egymást szidják, hogy elszalasztották azt a klassz kis lotyót, pedig milyen jó éjszakájuk lehetett volna. Nem akartak eltűnni. Mintha tudták volna, hogy valahol ott van a préda is.
Már mindegy volt minden, álltam egy hang nélkül és bőven folyattam a könnyeim végig a férfi csuklóján, aki végre elvette a számról a kezét. A pólója ujjával megtörölte a szemem, aztán átölelt, hozzám hajolt, és olyan halkan, hogy inkább csak éreztem, mint hallottam, belesúgta a nyakamba, hogy elenged, ne féljek. Akkor először megéreztem. Egyszerűen tiszta volt. Nem volt sem félelem, sem izgalom szaga. Csak valami nagyon vékony, testresimuló tusfürdő, vagy deo illatát éreztem.
Aztán végre elmentek a részegek, vagy teljesen kiütötték magukat a kapualjban, nem tudom, de elcsendesedett minden. A férfi elengedett, hallottam, hogy telefonál, fojtott hangon beszélt valakivel, majd felvitt a lépcsőn és kitett a kapu elé. Még megsúgta a nyakamnak, hogy hívott egy taxit, azzal eltűnt.


Hangos a zene, de még ez sem tudja elvenni a kedvem.
Végül is az egész éves cirkusz, idegbaj, munkahelyi őrület után tulajdonképpen nem is meghitt beszélgetésre vágyom, inkább táncolni, inni, szórakozni, nevetni jöttem. Évzáró buli a kollégákkal. Jó társaság, évek óta dolgozunk együtt, ismerjük a másik dilijeit, nem hisztizünk a beszólásoktól, aki munkahelyen „közelebb” van, annak a magánéletéről is tudok néhány dolgot. Ki él egyedül, ki magányosan, vagy éppen ki él családban is magányosan.
Tánc.
Legalább egy órája meg sem álltam, csak néha hozott valaki egy pohár valamit. Meleg van.
Jó táncpartnerem van. Vezet. A lassú nem összetapadós, a gyors nem eldobálós, szóval még félrészegen is érzem a harmóniát, ami bennünk-közöttünk… Tart, fordít, emel, vezet, megint fordít, kilendít, majd egészen magához húz, hogy megérzem az illatát. Átölel és következő lépés előtt mosolyogva súgja, hogy elenged, ne féljek.
Szétszakadok. A testem a parketten, az agyam a pincelejáróban. Szerencsére ismerős a koreográfia, nem új a lépés, visz a robotpilóta vissza a karjaiba. Igaz, hogy közben folynak a könnyeim, de nem veszi észre, túl sűrű a füst.
Aztán még hosszú a buli, ahogy az év is az volt. De véget ér ez is, az is. Látom, hogy telefonál, majd kihozza a kabátom, felsegíti a vállamra, és közben beledünnyögi a nyakamba, hogy hívott egy taxit.

A kocsiban gyorsan végiglistázom otthon mi vár, majd elégedetten elfészkelődöm mellette: tudok csinálni reggelit 2 személyre.


****

Forrás: Csillagvihar

2009.09.30.

Egész nap itt állok. Nézem ahogy a gyerekek jönnek mennek,nevetnek,visítoznak ott kint az üvegen túl.
Érinthetetlen vagyok, és nem szabad nekik játszani velem. De nem bánom. Én azért vagyok,hogy csodáljanak, hogy lássák ilyen egy tökéletes hölgy. A hajam lokniban, szépen elrendezve,a számon a rúzs vörös és fényes. A sminkem tökéletes. A ruhám a legujabb divat szerinti, csupa selyem, és tüll.
A messzeségbe nézek, mert ami közel van az nem érdekel, és nem köt le.Elvágyom innen, ebből a poros és otromba vitrinből. Gazdag gyerekek közé,mert ott a méltó helyem.
Ők biztosan nem fogdosnának koszos kézzel,sőt sehogy sem.Az sem lenne baj, de a környezet kárpótolná a figyelem hiányát.Itt hiába látom az áhitatos szemeket,a csodálatot, nem ér fel hozzám.
Egy előkelő szobában, fényes,csillogótárgyak között, sokkal szebb lehetnék, kiemelné hamvasságom, szépségem.

Micsoda gyönyörű baba. A haja , a ruhája, és az kis tollas kalap a fején. Minden reggel megcsodálom, és kérem a dadust engedje megfogni, vagy legalább egyszer megsimogatni,de nem engedi.Azt mondja nem tudja hol a kulcs,és különben is nem ilyen szegény gyereknek való mint én.
Miért vagyok szegény? Már hallottam ezt mondani a szomszéd Erzsi nénitől is, de azt se értettem.Azt mondta szegény gyerek egyszerre vesztette el a szüleit.Ez igaz,de most a nagyival lakom, és mindenünk megvan,még oviba is járhatok,és mesét mond minden este,és imádkozunk a szüleimért.
Csak egyszer foghatnám a kezembe ezt a babát,olyan boldog volnék. Még soha semmit nem szerettem volna ennyire, azon kívül,hogy a szüleim éljenek.De tudom a nagyi mondta,hogy ők már az angyalokkal vannak, és jól érzik magukat, így inkább a babát szeretném.

Már megint egy ajándék. A szüleim annyi mindent vesznek nekem, hogy már nincs hely a szobámba.Unom, és nem is érdekel, ki sem bontom. Na, jól van azért megnézem mit vettek, hátha tetszik, és ilyenem nincs még.
Egy baba,egy újabb porcelán baba. Már tele van velük a padlás, a szobám, ezt nem is tudom hova tenni. Akkor marad a dobozban, betolom az ágy alá, majd odaadjuk karácsonyra a szembeszomszéd kislánynak, annak úgy sem tellik még ennivalóra sem. A szülei is meghaltak, a nagymamamájával él.
Igen, ez tetszik, meg is mondom anyunak, hogy ezt a babát adjuk oda annak a kislánynak.

Istenem, egy ujjabb ünnep, a legszebb, legszentebb nekem. Karácsony, és nem tudok mit adni a kisunokámnak.Néha még az ennivalóra is alig futja és olyankor csak azt kérdezem a Jó Istentől,hogy miért? Miért éppen velünk történik ez? Mit vétett ez a kis árva,hogy ilyen korán elvesztette a szüleit?
Ki csenget, mit akarnak itt ezek a gazdag szomszédék?
Eddig a köszönésemet is alig fogadták, átnéztek a lakókon is, mit keresnek itt?
Nocsak, ajándékot hoztak a kisunokámnak!
Nem fogok sírni előttük, és nem hálálkodom nekik, igaz nem is várták el.Siettek csak éppen beadták a csomagot.
Megnézem, mit is kapott. Ó, de hiszen ez csodaszép, éppen olyan porcelán baba amiről annyit mesélt!
Mennyire boldog lesz az én kicsi kincsem,hiszen minden nap beszélgettünk róla. Mennyire szerette volna megfogni, megsimogatni,de nem engedték neki, és most valóság lett az álmából.
Én soha nem tudtam volna megvenni neki,és most itt van, a kezemben tartom, és sírok.
Mert nincs nagyobb vágyam,mint boldognak látni őt, hallani a kacagását és vidámnak,gondtalannak látni.
Istenem!
Hiszek a csodákban. Abban,hogy van gondviselés, és mindenkire figyelnek az angyalok.

2009.09.26.

Milyen nyugodt a folyó.Engedelmesen simul a parthoz,alig fodrozódik,nehogy felébressze az álmos vidéket.Éppen ilyen forró,csöndes nap volt akkor is mikor utoljára itt jártam veled .Azóta eltelt egy év, és most újra itthon vagy.
Nevettem,és nagyon boldog voltam,hogy a hosszú út után rögtön találkozóra hívtál.Meghatott,hogy alig szálltál le a repülőről, máris találkozni akarsz velem.
Itt, a folyópart csöndes részén, ahová nem jut el semmi nesze a városnak. Ahova nélküled is kijártam,szinte minden nap,télen és nyáron.Mert itt mindig boldog voltam,itt mindig sütött a nap és minden ami fájt,ami bánatot okozott, messzi,valótlan álomnak tűnt.
Hamarabb indultam, hiszen ünneplőbe kellett öltöztetni a szívem,feldíszítenia várakozás habkönnyű ruhájába, masnit kötni rá, hogy átadhassam neked,örök hűségem jeléül.
Könnyed lépetekkel mentem,nem is mentem,lebegtem,és mindenki mosolygott rám,hiszen én is mosolygtam mindenkire.A szél társamul szegődött, belekapott a hajamba,és el akarta lopni a kalapom,én pedig hangosan kacagva évődtem vele. Minden,de minden annyira szép volt, hogy el sem hittem, hogy ez velem történik.
Ahogy közeledtem a lépteim lelassultak, de a szívem annál hevesebben kezdett el dobogni,szinte a torkomban éreztem.
A padon, a padunkon ,ketten ültek. A férfit megismertem azonnal. Magas,sportos alakját, majdnem szőke haját, ám mégis volt valami furcsa rajta. Elegáns öltönyt és drága cipőt viselt, haja gondosan nyírva.
Nem, ez soha nem volt jellemző rá,mindig szabadelvűnek vallotta magát,az öltözködésben is,semmi flanc, farmer és póló.Most pedig lám,micsoda ficsúr lett belőle. Már nem volt időm meglepődni, mert éppen odaértem.Sietve ugrott fel a padról, és a kezem után nyúlt, kiejtve a sajátjából az előbb még szorongatott másik női kezet.
Igen, mert a másik alak, akit nem ismertem egy NŐ volt.Így, nagybetűvel.Egy dáma aki most lépett le valamelyik divatmagazin főoldaláról.
- Szia, de örülök,hogy eljöttél - hallottam a meg az őrjítően mély hangját.
- Szia,jónapot! - köszöntem. Teljesen zavarban voltam,mit is mondjak ennek a nőnek, de leginkább attól,miért van Ő itt?
- Á, tegezz csak nyugodtan, Ákoska már mindent elmesélt rólad - mondta a nő, és mereven nézett rám azzal a hidek kék szemével.Keskeny vérvörösre rúzsozott száját mégjobban összeszorította.Düh, és ellenszenv volt az arcára írva.
- Köszi - mondtam,és Ákoshoz fordultam?
- Ki ez a nő?- kérdeztem.
- Azért hívtalak ide,hogy bemutassam a feleségem, még Amerikában házasodtunk össze.Ő Detty, a főnököm lánya.Nem maradunk sokáig holnap vissza kell mennünk, engem vár a munka,de mindenképpen akartam veled találkozni,Detty pedig ragaszkodott ahhoz,hogy eljöjjön.
Mintha az ég és a föld szakadt volna össze.Semmi nem jutott eszembe,bénultan álltam,és továbbra is szorongattam Ákos kezét,de ezt észre sem vettem.A könnyeim ki akartak szökni, elárulva engem,a fájdalmamat, de nem engedtem. Nem adhatom meg sem Ákosnak, sem ennek a banyának ezt az elégtételt.
- Mennem kell, örülök ,hogy találkoztunk - mondtam alig halhatóan, és igyekeztem a rohanásomat sietős léptekké szelidíteni.
Aztán amikor már nem láthattak, szabadjára engedtem a könnyeimet, és csak futottam,és azt kívántam,hogy haljak meg.
De nem haltam meg,már nem rohanok,csak üres, ólmos fáradtságot érezek, mindenem fáj, de nem az összkarcolt arcom és lábam.
Most pedig csak ülök itt a folyóparton,és hallgatom,ahogy álombaringató mesét csobognak a habok. Nekem már ne meséljetek, többé nem hiszek nektek. Ezután.

2009.09.24.

Azt mondta a jósnő, hogy ügyeljek a mennyiségre.Mindent pontosan leírt, nem lehet egy dekával sem több, sem kevesebb.Muszáj volt a segítségét kérnem.Az életem holtpontra jutott , innen nincs továbbb.Vagy Ő vagy a halál.
Csak nevessetek, 17 évesen már igenis lehet tudni mi az a világfájdalom. Igenis lehet annyi tapasztalata az embernek,hogy azt mondhassa, ennyi és nem több.
Ma éppen ideális az idő a szerelmi kötés, és a tea elkészítéséhez, itt van minden ami kell hozzá,és a családom is elment itthonról.
Nem szeretnek, anyám állandóan kritizál, mindenbe beleköt, semmi nem jó úgy ahogy csinálom.Egyszerűen nem tudok a kedvére tenni.
Nem értem miért baj, ha csak fekete ruháim vannak, erősen ki vagyok festve és a ronda vörös hajamból feketét csináltattam.Az acélbetétes bakancs meg kifejezetten kényelmes viselet, nem kell néznem hova lépek, átgázolok mindenen.
Még jó,hogy a cigizésről nem tud.A speedet még nem mertem kipróbálni, de biztosan igaza van a barátnőmnem nem nagy cucc, és különben is akkor állok le róla amikor én akarok.Csak rajtam múlik minden.
Mit nem lehet ezen érteni?
Na az apám az külön kategória.
Amikor kicsi voltam, az édes pici lányának hívott, mindehova elvitt magával, még horgászni is,pedig utáltam az egyhelyben ülést,de apuval még ez is jó volt.
Anyám zsarnoksága elől menekültünk.
Aztán egyszer már nem hívott magával,és nem is hívott sehogy. Igaz, nekem új barátaim lettek, akik megreformálták a ruhatáram a külsőm, a gondolkodásom.
Velük lógtam, ha apu hívott többé már nem értem rá vele menni ,bevallom örültem is ennek.Most látom csak apu milyen papucs férj:
- Igen drágám, azonnal drágám, itt kávéd drágám.
Pfújjjj! Na ezt én nem, soha.Én a férjemmel biztosan nem tennék ilyet, egyenlőek lennének a terhek a gondok, és mindent megbeszélnénk.
Amúgy pasik terén nálam nem minden az igazi, mert ugye van a Sanyi aki csak azért kell, mert mindent elintéz, megcsinál nekem, olyan csicska.Nem is vagyok bele szerelmes, mert nyálas kis güzü, de nagyon ciki társaságban egyedül lenni, na ő éppen megfelel erre a célra.
Csak ne nyomulna állandóan, nem győzöm leállítani,hhehejó kis szövegem van rá mint pl.: mi csak barátok vagyunk, ne rontsuk el holmi szerelemmel, vagy olyan jó hogy vagy nekem, mire mennék nélküled.
Aztán itt van Alex.
Életem nagy szerelme.Persze nem tud róla, mert csak titokban imádom, és különben is a Vera hapsija de nekem mégis Ő kell.
Éppen olyan amilyen férfit elképzeltem magam mellé.Humoros, határozott fellépésű, nagyon jól néz ki.Azért is festettem feketére a hajam, mert azokat a csajokat szereti.
Miatta ülök most itt a konyhába a varázsszerek mellett, mert szerelmi kötést akarok csinálni.Örökre magamhoz akarom láncolni.
Azt mondta a banya,hogy csináljam meg aztán főzzek teát azokból a dolgokból amit adott és igyam meg,így lesz tartós az egész.
Nocsak milyen hamar végeztem is vele, hiába a szerelem nagy úr.Most pedig megiszom ezt a teát,érdekes,zamatos az íze,majdhogynem finom.
- Na végre elaludt - mondta az asszony.
- Megkérdeztem a jósnőtől nem ártalmas-e, azt mondta nem, csak aludni fog tőle, lenyugszik,és ha ízlett neki a tea rá fog szokni.Sőt azt is mondta, hogyha inkább ezt a teát issza akkor a cigitől, drogtól undorodni fog,hányinegere lesz és nem is tudja ,hogy éppen most mentjük meg az életét.
- Jól van drágám, ezt igazán remekül megszervezted - súgta a férje, és megcsókolta a feleségét.
- Édes pici lányom, nem tudnám elvisleni, ha bajod esnék.
- Na jól van, vigyük be a szobájába - szólt rá a felesége.

2009.09.22.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kiyná Mathir nevű emberke. Neki annyira bántotta a szemét egy blogban látott sárga sablon, hogy attól félt kiég a retinája. Mit volt mit tenni, felvette a harcot a gonosz Lí nevű szörnyeteggel, aki önhatalmúan elnyomta őt, és egy csúf barackos sárgás környezetbe kényszerítette. Addig addig harcolt és próbálkozott, mígnem végül társak is szegődtek mellé Skyppy és Szederke lovag személyében. 3-an vágtak hát neki, hogy legyőzzék a gonosz Lí-t, kinek arcán szegfűszerűen bimbóztak a bibircsókok. Csak egyben reménykedhettek, hogy diadalmasságuk és kitartásuk eredménye a megszokott zöldellő csodaszép vízesésekkel tarkított táj lesz. Harcuk elnyerte méltó jutalmát, mikor közös erővel megutálták Lí sárkányt, aki emiatt örök kárhozatra ítéltetett. Három Vitézünk peding boldogan élt, míg meg nem halt.
Ennyi volt a mese mára, Kiyná Mathir mesetára.
***
És a folytatás!

Ó, de mi történt! Három lovagunk nem számolt vele, hogy a gaz Lít az örök kárhozat nem érdekli, hisz ő maga a kárhozat királynője. Újra hátukra kapták hát batyuikat és nekivágtak a veszélyekkel tarkított, sárga vadregényes tájnak. Útközben belebotlottak egy varázscilinderbe, aminek képessége nem más,minthogy bármit a világ túlfelére tudott varázsolni. Hőseink magukkal vitték a cilindert és reménykedtek benne, hogy a zsarnok Lí-t ezzel a fegyverrel talán száműzhetik a sárga sablon világába, és helyette a benne élő másik énjét, a szépséges királynőt kapják vissza, akinek meseszép patagóniája oly' régóta emlékezetünkben él.
Nekivágtak hát a gyötrelmes útnak. Útközben leesett Kiyná lovag egyik karja, és fél szemére megvakult a borzasztó sárga sugártól, de nem adta fel. Hőseink eljutottak a boszorkányos sárkányhoz. Előkapták varázscilinderjüket és örökre elpusztították a Líben élő gonoszt. Most már csak arra várnak, hogy a sivatagi szín visszaváltozzon az ő gyönyörű, koboldokkal tarkított Patagóniájukká.

2009.09.20.

Akarom azt a csodát.Mindennél jobban.Szükségem van rá.
Miféle csodára vágyom? A kegyelmes halál csodájára.Most itt fekszem egyedül és gondolkodom, előre -hátra szaladva az időben.
- Előre?- jó vicc, húzom el számat.
Nincs előre,nincs holnap,mindig csak a ma van, és a múlt.Így nem is tehetek más azt lapozgatom.Végül is semmi okom nincs a panaszra 90 évesen mit várok már az élettől.Szerettem, és szerettek. Csalódtam és bennem is csalódtak.
Elhagytak, és én is sok mindekit elhagytam. Nevetés,könnyek, fájdalmak,örömök.Mindben volt részem,semmit sem sajnálok, nincs miért fájjon a szívem, hogy itt kell hagyjam.
- Hazudsz - hallom máris a jól ismert cinikus hangot.
- Ó Istenem te még mindig itt vagy?? Menj előre, és csinálj jó helyet nekem.- sóhajtom.
Nem mozdul a kezem, a testem már nem engedelmeskedik az akaratomnak, de miért is tenné? Hova mehetnék, mivégre? Pedig most nagyon szomjas vagyok, innom kellene.
- Ostoba kéz, ennyit még megtehetnél, hogy ne kelljen másra szorulnom - mondom, de a kicsordul a könnyem, a tehetetlenségem, a bénaságom feletti düh csalja ki.
- Nagyi csöngettél? - néz be az unokám.
- Nem, de nagyon jókor jöttél, szomjas vagyok - súgom,többre nem futja.
Ő a kedvenc unokám. Soha nem mondtam sem neki, sem másnak,hiszen vannak még sokan, de ő az akiben önmagam látom. A szeme, a haja, a nevetése.Ha velem van megfiatalít, és nem tudom honnan ez a mérhetetlen türelem az öregekkel - velem - szemben, de órákat töltünk együtt.
Mesélek, mindig csak én, és ő hallgatja. Nem szakít félbe, nem siet soha, ha hozzám jön, csak velem van, érzem lélekben is.

Hazudtam, igenis van amit sajnálok itthagyni. Őket a szeretteimet.
Úgy szeretnék meghalni, hogy csak elalszom.Lehunyom a szemem,és már nem ébredek fel. Nem akarom látni ahogy sírnak, ahogy sajnálnak, ahogy szenvednek.
A kegyes halál csodáját szeretném.

2009.09.14.

Kire haragudjak? A szélre aki táncraperdíti a szélkakast? Vagy inkábbb a szélkakasra,mert engedelmeskedik a szélnek?
Mind a kettőre haragszom, mert nem vagyok részese a játékuknak. Mert kihagytak és nélkülem is kerek a világuk.
Lentről nézem sóvárogva kettőjük táncát, és irígykedem. Melyik lennék leginkább én?
Szél ? Aki szabadon jöhet és mehet, szoknyát libbent , és ruhát szárít. Összeborzolja a hajam, és belekostól a fagyimba, majd egy marék virágszirmot szórva fejemre, eltünik.
Tavasszal magával hozza a távoli mezők illatát, nyáron a frissen ázott föld szagával lep meg,és összel az elmúlás ostoba gondolatait teríti a vállamra.Télen pedig komor,és zord, és szigorú is, de tudom, hogy ez nem igaz,mert hallom,ahogy nevet, mert én is nevetek amikor a lámpafényben nézem a kavargó hóesést.
Szél akarok lenni, nem szélkakas.
Illuzió, az ő állandósága, mindig ugyanott, de mindig más-és más tetszik neki. Elfordul és visszatér, soha nem tudod igazán elhagyott-e.Nem lehetsz benne biztos, hogy hátatfordított-e neked végleg. Nem enged.
Ma velem, holnap mással,és ha már őt is megunta akkor újra visszajön. Régi játékok emlékére hivatkozva figyelmet követel,de hamar megun és nem számít sem átok sem könny.
Nem akarok egyik sem lenni, de néha jó lenne szélsebesen körbejárni a világot,hogy aztán megpihenhessek egy lassú táncban a szélkakassal.

2009.09.13.

Kicsi boldogságmorzsák.Nem kell sok, nem is kell minden nap, de legyen mindig valami amitől átlendülök a holtponton.
Ma ettől lett jókedvem: a lányom fütyült.
Igaz hamisan, de a ritmusa jó volt.Nekem a fütyülés az önfeledtség jele. Az elégedettség fokmérője,és meg kell hogy mondjam nagyon nagy boldogsággal tölt el. Talán azért mert, mindig olyankor hallottam csak a szeretteimtől, amikor tényleg és igazán jól érezték magukat.
Lám csak, egy semmi kis dolog, és hamis is,mégis nevetésre késztet.
Lí fütyülök neked egy dalt, ha másra nem is jó, nevess Te is! Amúgy jobb is ha nem hallod!
A kiskutyák,mint kiderült, hatan voltak. Egy a kisfiúnál, egy a kislánynál, egy pedig az anyjuknál . A három másik a papírtáskában.Aranyos 6-8 hetes kölykök.
A fiatal pár előttem ment , én már csak a lelkendezésre figyeltem fel.
A férfi kitörő örömmel simogatta a kiskutyákat. Tényleg szépnek, egészségeseknek látszottak.
_ Mennyiért ad egy kölyköt ?- kérdezte.
_ Ingyen, bármelyiket elviheti - mondta az asszony és megmutatta a táskában lévő kölyköket is.
_ Nézze csak, ez a zsemleszínű a legszebb, a kislányomnak is ő a kedvence.- folytatta.
A férfi habozás nélkül kiemelte és magához vette a kiskutyát.
- Igen, valóban ő a legaranyosabb, ezt kérem. - mondta boldog mosollyal az arcán.Aztán a zsebében kotorászva pénzt vett elő.
- Tessék gyerekek , ez a tiétek !- nyújtott át egy ezrest nekik.
- Köszönjük - vágta rá a fiú, és nagyon örült.
Majd odahajolt a húgához :
- Na , ne sírj már, lesz másik, látod mennyire örült a bácsi és még pénzt is kaptunk érte.
Tovább már nem tudom mi történt, elmentek, és nem hallottam a választ, csak azt,hogy a kislány nem hagyta abba a sírást.